2009. augusztus 06., 11:202009. augusztus 06., 11:20
Az erre vonatkozó ígéretet Borisz Tadics szerb államfő tette múlt csütörtökön. Az elnök egyben felkérte a legnagyobb délvidéki magyar párt vezetőjét, hogy tegyen javaslatot a Belgrád által kiválasztandó személyekre. Pásztor István szerint számítani lehet rá, hogy Budapesten is döntenek a közös munkacsoport magyar tagjairól. A testület felállítását Pásztor István, valamint Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt és Páll Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke február közepén kezdeményezte a szerb államfőnek, miniszterelnöknek és parlamenti elnöknek írt közös levelében. Felhívták rá a figyelmet, hogy az 1944-es és 1945-ös atrocitásoknak több ezer magyar polgári áldozatuk volt. Szerbiában nemrég kezdődött meg a Tito partizánjai és a kommunista rendszer által 1944 és 1946 között bírói ítélet nélkül kivégzettek sorsának felderítése. Történészek mintegy 80 ezerre teszik az áldozatok számát, akik közül 40–45 ezer a Vajdaságban lett áldozata a megtorlásnak. Ez utóbbiak zömükben feltehetően németek és magyarok voltak.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.