2009. szeptember 09., 10:132009. szeptember 09., 10:13
Bartha László azt is közölte, hogy eddig a táborral kapcsolatban nem kaptak bejelentést. Az m1 Híradó hétfői információi szerint Bőny külterületén működött az a fegyveres hungarista kiképzőtábor, ahol júliusban német neonácik is gyakorlatoztak. Az MTV képeinek tanúsága szerint még mindig ki van függesztve a házirend, amely szerint a tábor területére melegek, zsidók és cigányok nem léphetnek be.
A Magyarországi Munkáspárt 2006 szombaton nyílt levélben kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől, indítson vizsgálatot a német neonácik júliusban tartott magyarországi kiképzése ügyében. A Vajnai Attila elnökhelyettes által küldött levélben az áll, hogy a Junge Welt német újságból tudomásukra jutott: a német neonácik júliusban a Magyar Nemzeti Arcvonal katonai táborában közelharc- és fegyveres kiképzést kaptak.
„A Magyar Köztársaság az 1947-es párizsi békeszerződés aláírásával vállalta, hogy feloszlatja a náci szervezeteket, és megakadályozza új szervezetek alakítását, azok működését” – áll a levélben, melyet Vajnai Attila mellett Tamás Gáspár Miklós filozófus, Droppa György, a Zöld Baloldal elnöke, Trasciatti Attila, a Fiatal Baloldali Unió képviselője, Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga elnöke és Gold József Márton, a Civil Parlament Szövetség elnöke írt alá.
A Junge Welt Cél a megsemmisítés című írásában a nemzetközi „baráti kört” ismertetve kitért arra, hogy e csoportok egyik internetes oldalán június végén előzetes jelent meg a militáns Magyar Nemzeti Arcvonal félkatonai táborában július 10-e és 14-e között sorra kerülő kiképzésről. A Népszabadság május 8-i számában írt arról, hogy katonai gyakorlatokat tartanak és harcászati táborokat szerveznek a hungaristák, folyik a kiképzés: a demokrácia pusztulására, a „tűzben, mocsokban és vérben születő új világ eljövetelére készülnek”.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.