2009. március 12., 10:022009. március 12., 10:02
A Kárpátalja megyei államhatalmi szervekhez közelálló zakarpattya.net.ua internetes lap cikke az első jelentés az esetről az ukrán médiában. A hírportál szerint az emlékműrongálást tudatosan a Kárpát-Ukrajna kikiáltásának 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekhez és valószínűleg Viktor Juscsenko elnök szombatra tervezett kárpátaljai látogatásához időzítették.
Az államfő annak idején támogatta az emlékmű megépítésére irányuló magyar kezdeményezést – emlékeztetett az írás, amely utalt arra is, hogy a magyar külügyi tárca jegyzékben tiltakozott az incidens kapcsán. A cikk felidézi, hogy a kárpátaljai ukrán szervezetek többsége kezdettől ellenezte a magyar emlékmű felállítását a Vereckei-hágón, hangsúlyozva annak provokatív jellegét.
Az emlékjel ezért továbbra is a feszültség állandó forrása, és nyilvánvaló, hogy ebből nemcsak a jobboldali irányultságú ukrán szervezetek képviselői húzhatnak hasznot, hanem például az Ukrajnával szomszédos, az államhatárok jövőbeni felülvizsgálatában és Kárpátalja Ukrajnától való elszakításában érdekelt államok egyes képviselői vagy titkosszolgálatai is felhasználhatják feszültség szítására a magyar–ukrán viszonyban – írta az ungvári hírportál.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.