
2008. december 23., 11:462008. december 23., 11:46
A MÁV reményei szerint a teljes menetrend 24 órán belül, vagyis a december 24-re, a szerda hajnali üzemkezdetre állhat helyre. Várhatóan kedd délutánra a vonatok mintegy nyolcvan százaléka menetrend szerint tud közlekedni. A tervek szerint először az InterCity járatok, majd a távolsági gyorsvonatok, végül pedig a személyvonatok is elindulnak. A közelgő ünnepek és a megnövekedett utasforgalmi igények biztosításának érdekében módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok 2008. december 24. és 2009. január 5. között.
Gaskó István, a VDSZSZ elnöke jelezte: a tárgyalásokat folytatni kívánják, nem mondanak le követeléseikről. A szakszervezet ragaszkodik ahhoz, hogy minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, valamint, hogy a MÁV-társaságokból kiszervezett dolgozók részesüljenek 10 százalékos többlet-bérfejlesztésben.
Felfüggeszti bírói tevékenységét Magyar Péter leendő miniszterelnök húga testvére és férje kormányzati megbízatásának idejére. Ezt a Tisza Párt elnöke jelentette be. Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke szerint ez nepotizmus, és a diktatúra előszobája.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.