
Fotó: MTI
2010. április 09., 09:192010. április 09., 09:19
A rendszerváltás óta hatodszor megrendezett választásokon – amelyeken az előrejelzések szerint elsöprő Fidesz-győzelem születhet, az eddig kormányzó MSZP pedig akár harmadik erővé is süllyedhet a szélsőséges Jobbik mögött – hat párt, illetve pártszövetség állított országos listát: a Fidesz–KDNP, az MSZP, a Jobbik, a Lehet Más a Politika (LMP), a Magyar Demokrata Fórum (MDF) és a Civil Mozgalom.
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint ugyanakkor legfeljebb négypárti parlament jöhet létre, amelyben a Fidesz–KDNP alakíthatja a legnagyobb frakciót – kérdéses ugyanakkor, hogy az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséget megszerzi-e –, továbbá az MSZP, a Jobbik, illetve az LMP; utóbbi felmérések szerint az 5 százalékos küszöb környékén lavíroz.
A Gallup csütörtökön közzétett felmérése szerint kétharmados Fidesz-győzelem várható, a Jobbik a szocialistákat megelőzve a második legnagyobb erő lehet, s az LMP is bekerülhet a parlamentbe. A Gallup a 2006-os adathoz hasonlóan 58 százalék körüli részvételre számít az országgyűlési választások első fordulójában, április 11-én.
| Feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen csütörtökön az MSZP választás rendje elleni bűncselekmény miatt egy szerdán az interneten megjelent felvétel kapcsán. Ezen állítólag Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója tart előadást a Fidesz kampánymódszereiről, többek között arról, hogy a 2009-es pécsi időközi választásokon ismerték a 38 ezer Fidesz-szavazó nevét, korát, telefonszámát, mobilszámát, e-mail címét, és még azt is, milyen erős támogatói a Fidesznek. Az egyik videóportálon közzétett hangfelvételen hallható, ahogy a megszólaló a pécsi választásra utalva azt mondta: „Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert, aki elment szavazni, és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint. Tehát meg tudom mondani azt a városban, hogy kik azok a komcsik, akik egyébként elmennek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatják.” Az Országos Választási Bizottság csütörtökön rendőrségi feljelentést tett, mivel szerinte a Fidesz több jogszabályt sértett az ügyben. A Fidesz szóvivője szerint lejáratási kísérletről van szó. Szijjártó Péter szerint a párt minden esetben az adatvédelmi biztos által engedélyezett módon, a jogszabályok betartásával kezeli az adatokat. „A Gyurcsány–Lendvai–Vona közös lejárató akció során régi hazugságokat vettek újra elő” – tette hozzá a szóvivő. |
A Fidesz a listás szavazatok 59 százalékára számíthat, a Jobbik 17 százalékot, az MSZP pedig 16 százalékot kaphat, ugyanakkor az MDF csupán 3-at, és ezzel valószínűleg nem jut be az új Országgyűlésbe. Az LMP ezzel szemben elérheti a parlamentbe jutást jelentő 5 százalékos küszöböt.
A napokban közzétett kutatási eredmények szerint a Medián kétharmadosnál is nagyobb Fidesz–KDNP-frakcióra számít, továbbá az MSZP és a Jobbik egymáshoz hasonló nagyságú képviselőcsoportjára, illetve az LMP parlamentbe kerülésére.
A Tárki is négypárti parlamentet valószínűsít, hasonló összetételű Országgyűlést vetít előre, a Nézőpont Intézet becslése szerint a Fidesz–KDNP jelenlegi támogatottsága 63, az MSZP-é 15 százalék, a Jobbik 11, az LMP pedig 7 százalékon áll. Eszerint a 386-ból 284 mandátum jutna a Fidesz–KDNP-nek, 50 az MSZP-nek, 37 a Jobbiknak, 15 az LMP-nek.
A Republikon Intézet szintén szerdai becslése alapján a Fidesz–KDNP 267, az MSZP 62, a Jobbik 47, az LMP 10 képviselői helyre számíthat. A Forsense szerint a biztos szavazó pártválasztók körében 60 százalékos a Fidesz–KDNP támogatottsága, az MSZP 19, a Jobbik 12 százalékos választási eredményre számíthat.
A német modellen alapuló vegyes magyar választási rendszer – amelyet az 1989. évi XXXIV. törvény szabályoz – kétfordulós, kétszavazatos, töredékszavazat-visszaszámláló rendszer, amely a legkisebb szavazatveszteség érdekében kombinálja a többségi (egyéni) és az arányos (pártlistás) rendszert. A 386 fős, egykamarás parlamentbe 176-an egyéni választókerületben, minimum 58-an országos és maximum 152-en területi pártlistákról szerzett mandátummal jutnak be.
Pártlistáról akkor lehet mandátumot szerezni, ha a pártlistára leadott szavazatok országos átlagban meghaladják az 5%-os küszöböt. A választók közvetlenül az egyéni jelöltekre és a pártok területi (19 megyei és 1 fővárosi) listáira szavaznak, lakóhely szerint. Az országos listákra közvetlenül nem lehet szavazni: ezeken az úgynevezett töredékszavazatok alapján oszlanak el a mandátumok.
A választás hivatalos végeredményét nyolc nappal a szavazás lezárulása után közli az Országos Választási Bizottság, a nem hivatalos eredmény azonban már a választások napjának éjszakáján ismertté válik.
Területi listát azok a pártok állíthattak, amelyek a területhez tartozó egyéni kerületek legalább negyedében, de legalább két kerületben tudtak jelöltet állítani. Országos listát azok a pártok, amelyek képesek legalább hét területi listát indítani. Magyarország területén a választás napját megelőző nap 0.00 órától a szavazás napján urnazárásig kampánycsend lép életbe.
Az első fordulóban minden választónak két szavazata van: egy-egy voksot lehet leadni az egyéni jelöltek, illetve a területi pártlisták valamelyikére. Az első szavazási forduló akkor érvényes, ha a választók több mint fele leadta szavazatát, és akkor eredményes, ha valamelyik egyéni jelölt megszerzi a szavazatok több mint 50%-át. A pártok a területi listákra leadott szavazatok arányában kapnak mandátumot.
Második szavazási fordulót az elsőt követő 14. napon kell tartani azokban a kerületekben, ahol nem dőlt el az egyéni mandátumok sorsa.
Amennyiben a részvétel az első fordulóban nem érte el az 50%-ot, akkor a listás szavazást is meg kell ismételni. Ha az első forduló érvényes volt, de eredménytelen, a három legtöbb szavazatot kapott jelölt, illetve mindazok, akik legalább 15%-nyi szavazatot szereztek, indulhatnak a második fordulóban; ekkor az érvényességhez 25%-ot meghaladó részvétel, az eredményességhez pedig relatív többség is elegendő. A második fordulóban a pártok a szavazás napján reggel hat óráig írásban jelezhetik, ha jelöltjüket visszaléptetik.
Az egyéni választókerületekben megszerezhető egy-egy mandátum mellett a területi és az országos listákon speciális számítási módszerekkel osztják el a mandátumokat.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.