Hirdetés

Vádat emeltek a Alabamai Egyetemen lövöldöző docensnő ellen

Többrendbeli emberölés gyanújával vádat emeltek szombaton az Alabamai Egyetemen előző nap lövöldöző tanárnő ellen - közölte az ügyészség. A 45 éves Amy Bishop Anderson ellen három másik személy megsebesítése miatt is vádat emeltek. Ha a fő vádpontokban bűnösnek találják, halálra is ítélhetik.

2010. február 14., 13:092010. február 14., 13:09

A WAFF helyi televízió egy rendőrségi vezetőre hivatkozva azt jelentette, hogy a tanárnő azért kezdett lövöldözni a biológia tanszéken, mert nem véglegesítették, holott 2003 óta dolgozott az egyetemen. A három kollégája megölésével vádolt tanárnő a Harvard Egyetemen végzett neurobiológus, kutató és négygyermekes családanya.

Az egyetem elvégzése után Bishop Huntsville-be költözött és 2003-ban lett a városban működő Alabamai Egyetem docense. Az intézmény, amelynek mintegy 7500 hallgatója van, szoros kapcsolatokat ápol az amerikai űrhajózási hivatallal, a NASA-val, tervezési és kutatási programjairól is ismert. Az oktató 1986-ban mellbe lőtte 18 éves öccsét Boston Braintree negyedében. Az ügyet véletlen balesetként kezelték, de az akkori lövöldözésre vonatkozó akták eltűntek. Fraser szerint a rendőrség egykori dolgozói emlékeznek az incidensre.

A docens és férje 2007 júliusában harmadik helyen végzett egy országos egyetemi üzleti pályázaton, amelyen egy általuk feltalált hordozható elemes inkubátorral vettek részt.

A rendőrség a férjet, James Andersont is előállította és kihallgatta, de ellene nem emeltek vádat. A rendőrség szerint a docenst gyorsan elfogták a lövöldözés után. A női mosdóban egy 9 milliméteres kaliberű kézifegyvert találtak, amelyre Bishopnak nem volt fegyvertartási engedélye. A docensnőt bilincsbe verve szállították a megyei börtönbe. Amikor beszállt a rendőrautóba, azt mondta: \"Semmi sem történt. Ez lehetetlen. Mind életben vannak\".

Az egyetem elnöke, David Williams szombaton közölte: Bishoppal már hónapokkal korábban közölték, hogy nem véglegesítik. A pénteki lövöldözés a legújabb az egyesült államokbeli oktatási intézményekben történt ámokfutások között. Az ország történetének legsúlyosabb ámokfutása 2007. április 16-án történt egy virginiai egyetemen, amikor egy diák 32 embert ölt meg, mielőtt magával is végzett.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben

Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.

Budapestre készül? Fontos változások jönnek a parkolásban és a közösségi közlekedésben
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri

Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.

Putyin elismeri, hogy gondot okoznak az ukrán csapások és a háború folytatását ígéri
2026. június 27., szombat

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma

A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.

Újabb földrengés volt Venezuelában, ahol meghaladta az ezret az áldozatok száma
2026. június 27., szombat

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).

Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott, Teherán válaszul Bahreint lőtte
Hirdetés
2026. június 26., péntek

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény

Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.

Sandu szerint irreleváns a Moldova és Románia egyesüléséről hallgatólagosan elfogadott törvény
2026. június 25., csütörtök

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette

Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.

Trump szerint Zelenszkij jól boldogul az oroszokkal szemben, Lavrov a Nyugatot figyelmeztette
2026. június 25., csütörtök

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt

Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.

Berendelte a román nagykövetet az orosz külügy a konstancai főkonzulátus bezárása miatt
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét

Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.

Medveveszély: Szlovénia is enyhítené a nagyvadak uniós védelmét
2026. június 25., csütörtök

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban

Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.

Teherán kikelt Románia ellen, amiért Bukarest támogatta Washingtont az Irán elleni háborúban
2026. június 24., szerda

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést

A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.

Felmérés: a moldovaiak többsége nem tartja jó ötletnek a Romániával való egyesülést
Hirdetés
Hirdetés