
Fotó: Agerpres
2009. július 08., 09:322009. július 08., 09:32
A városban egyébként hajnaltól kijárási tilalmat vezettek be. A rendőrség útját állta a város egyik központi terére – a vasárnapi zavargások kirobbanásának helyszínére – igyekvő tömegnek; könnygázgránátokat lőtt közéjük, hogy feloszlassa a csoportosulást – jelentették hírügynökségek a helyszínről. A felvonulók bezúzták több ujgur üzlet kirakatát.
„Egyszerű polgárok vagyunk, akik megpróbálják megvédeni magukat” – mondta az egyik tiltakozó. A hanok azt mondják, dühösek, amiért az ujgurok erőszakos cselekményeinek céltáblájává váltak. Közben a városban több száz ujgur tiltakozott ismét. 200–300 helybéli gyűlt össze, zömmel nők. Az ellen tiltakoztak, hogy a rendőrség szerintük ok nélkül vette őrizetbe családtagjaikat a vasárnap esti zavargások után.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.