
Archív felvétel
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Az orosz hadsereg 149 csapásmérő, valamint álcadrónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, a légvédelem a támadó eszközök zömét hatástalanította, azonban egy ember meghalt és sokan megsebesültek a csapások következtében – jelentették katonai és helyhatósági források jelentései alapján ukrán hírügynökségek és hírportálok.
2025. december 08., 12:282025. december 08., 12:28
Az ukrajnai légvédelem 131 drónt lelőtt, illetve rádióelektronikai eszközök bevetésével az eredeti pályájukról eltérített, 11 helyszínen 16 drón célba talált, négy esetben pedig a lezuhanó roncsok okoztak károkat – közölte hétfőn a légierő a Telegramon.
Krivij Rih környékén – közölte az Interfax-Ukrajina hírügynökség Vladiszlav Hajvanenko, megbízott katonai kormányzó Telegram-bejegyzése nyomán. A térségben egy mezőgazdasági vállalkozás, egy magánház és egy gázvezeték is megrongálódott.
A Nyikopoli járásban két ötemeletes épületben, valamint egy művészeti iskolában keletkeztek károk, a megyeszékhelyen, Dnyipróban pedig egy közigazgatási épület és lakóházak rongálódtak meg – fűzte hozzá Hajvanenko.
Három civil megsebesült a Csernyihiv ellen végrehajtott orosz dróntámadás következtében – számolt be Dmitro Brizsinszkij, az észak-ukrajnai megyeszékhely katonai közigazgatásának vezetője a Telegramon. A drón egy többszintes épület mellett csapódott be, a lökéshullám ablakokat és ajtókat tört be és autókat rongált meg, egy gázvezetéken tűz ütött ki.
– tette közzé az Interfax-Ukrajina hírügynökség Oleh Hrihorov katonai kormányzó Telegram-csatornájára hivatkozva.
A katasztrófavédelem hivatalos közleménye szerint több drón is becsapódott egy kilenc szintes lakóházba, ennek következtében a 2. és 5. emelet között tűz keletkezett. A mentőcsapatok 35 lakót evakuáltak, további 7 személyt pedig a megrongálódott lakásokból szabadítottak ki.

Véget értek Miamiban az amerikai és ukrán tárgyalók közötti, Oroszországgal kötendő békeegyezményről szóló tárgyalások szombaton, de ukrán tisztségviselők szerint továbbra is megoldatlanok a biztonsági garanciák és a területi kérdések.

Az ukrán támadások sokkal nagyobb veszteségeket okoznak Oroszországnak, mint valamennyi nyugati ország szankciói együttvéve – jelentette ki Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője szombaton egy kijevi fórumon.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!