
Továbbra is az ukrajnai frontvonal teljes hosszában naponta folynak harcok
Fotó: MTI
Ukrajna gyakorlatilag már megkezdte egy nemzeti csapat kialakítását, amely megfelelő algoritmusokat dolgoz majd ki egy esetleges 30 napos tűzszünet ellenőrzésére, ami egy nagyon bonyolult folyamat – jelentette ki Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter osztrák kollégájával, Beate Meinl-Reisingerrel tartott közös kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. március 14., 20:252025. március 14., 20:25
Ukrajna rendkívül felelősen viszonyul a saját döntéseihez, ezért közvetlenül a Dzsiddából való visszatérését követően a tárgyalócsoport beszámolt Volodimir Zelenszkij elnöknek az amerikai féllel folytatott megbeszélése eredményeiről – idézte az ukrán külügyi tárca vezetőjét az Interfax-Ukrajina hírügynökség.
Ezért gyakorlatilag már elkezdődött annak a nemzeti csapatnak a kialakítása, amely kidolgozza majd az esetleges 30 napos tűzszünet ellenőrzésére vonatkozó algoritmusokat – mondta Andrij Szibiha. A miniszter emlékeztetett arra, hogy a több mint 1300 kilométeres frontvonal teljes hosszában naponta folynak harcok. Hangsúlyozta, hogy
Andrij Szibiha hangsúlyozta, hogy fel kell készülni az orosz fél esetleges provokációinak elkerülésére. Szavai szerint most minden arra irányul majd, hogy az ukrán fél készen álljon a megfelelő szakértői csapatokkal, kidolgozott javaslatokkal és módozatokkal. „Ezen többek között egy olyan megállapodás vagy cselekvési terv jövőképét értem, amely Ukrajna számára igazságos békét biztosít” – idézte az MTI az ukrán külügyminisztert.

Információkat és további jelzéseket küldött az orosz elnök amerikai hivatali partnerének, akinek különmegbízottját, Steven Witkoffot csütörtökön fogadta – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
A közösségi médiában terjedő fél- és álinformációk vezettek ahhoz, hogy múlt héten több tízezer migrns indult útnak Marokkóból, hogy átússzon a Spanyolországhoz tartozó enklávéba, Ceutába.
szóljon hozzá!