2008. május 14., 00:002008. május 14., 00:00
A Fidesz elnöke hangsúlyozta: a Felvidék és a Délvidék példája is azt mutatja, a Kárpát-medencei magyarság számára az együttműködés és az összefogás hozza meg a sikert. Mint mondta, Erdélyben hosszú ideig „egyszólamú egység” volt, ami felbomlott, ugyanakkor az MPP megalakulása az első fontos lépés az új egység felé vezető úton. Orbán történelmi jelentőségű dokumentumnak nevezte az MPP Új lehetőség című keretprogramját. Szász Jenő arról beszélt, hogy az MPP a szabadság, a Székelyföld területi autonómiája, a nemzet, a család és a keresztény gondoskodás jegyében fogalmazta meg jövőképét. Az RMDSZ-szel való együttműködésre vonatkozó kérdésre Szász Jenő azt mondta: már januárban, az MPP elsőfokú bejegyzése után együttműködési javaslatot fogalmaztak meg, amelyben kiemelt helye volt egy közös választási térképnek, hogy megállapítsák, hol van helye a demokratikus versenynek, és hol a felelős együttműködésnek. A közelgő romániai helyhatósági választások kapcsán elmondta, hogy az MPP Marosvásárhelyen, valamint Bihar megyében, Kolozs megyében és Szatmár megyében is bölcsen járt el, és az RMDSZ jelöltjével szemben nem állított más jelöltet. Szász Jenő úgy vélte, hogy bár az MPP a fiatalabb párt, ők voltak a bölcsebbek. Orbán Viktor ezzel kapcsolatban azt mondta: üdvözlik azt a politikát, amely úgy támaszt versenyt a magyarok között, hogy közben nem kockáztat magyarok befolyása alatt lévő pozíciót. Szász Jenő hangsúlyozta: az MPP a megyéket megy lebontani és a Székelyföldet felépíteni.
MTI
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.