2010. január 06., 08:522010. január 06., 08:52
A külügyi tárca egyúttal hazarendelte az ázsiai országban szolgáló Silviu Ionescu gazdasági attasét, aki a szingapúri média szerint a volán mögött ült a baleset bekövetkeztekor.
Mint arról beszámoltunk, az ázsiai városállam számos sajtóterméke napok óta arról cikkezik, hogy szemtanúk elmondása szerint feltételezhetően a román diplomata okozta december 15. éjjelén az egy halálos áldozatot és két súlyos sérültet követelő balesetet.
A gazdasági attasé – amelyről szingapúri újságírók azt állítják, hogy az incidens után nem sokkal elhagyta az országot, kihasználva, hogy Szingapúr és Románia között nincs kiadatási egyezmény – azonban azt nyilatkozta, hogy nincs köze a cserbenhagyásos gázoláshoz, mivel az ominózus éjszakán hivatali gépkocsiját ellopták.
A külügyminisztérium tegnap közölte azt is, a tárca által korábban indított belső vizsgálat valamennyi adatát és eredményét eljuttatta a nyomozó hatóságnak, és bízik abban, hogy hamarosan kiderül az igazság az incidens kapcsán. Yenny Young, a baleset következtében elhunyt 30 éves férfi özvegye egyébként tegnap a történtek mihamarabbi felderítését és a tettes felelősségre vonását követelte.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.