
2010. január 06., 16:292010. január 06., 16:29
A szoftver tehát nem nevezhető újdonságnak, a hardver paraméterei pedig a már több mint 30 millió példányban eladott iPhone-éhoz hasonlítanak. Az 1 gigahertzes Snapdragon proceszszorral készülő, 11,5 milliméter vastag okostelefon kijelzőjének átmérője 9,4 centiméter, súlya mindössze 130 gramm.
Az első Android-alapú telefonhoz hasonlóan az új készüléket is a tajvani HTC fejlesztette. A versenytárakhoz képest kisebb és könnyebb Nexus One egyik legfontosabb előnye, hogy nagyobb mozgásteret ad a felhasználónak a kezelőfelület testre szabásánál.
Ugyanakkor az Apple 599 dolláros telefonjához képest a Nexus One-ra lényegesen kevesebb alkalmazás tölthető le, és a készülék előfizetés nélküli 529 dolláros árát is magasnak találják még ahhoz, hogy a piac meghatározó szereplője legyen.
A Google hirdetéseken alapuló üzleti modelljének célja, hogy a számítógépről egyre inkább a mobiltelefonokra terelődő internetezéssel se csökkenjen a keresőmotorjáról híressé vált vállalat bevétele.
Az elképzelés pedig követendő példának bizonyult, ugyanis a Nexus One keddi bemutatójával egy időben jelentette be az Apple a Quattro Wireless mobiltelefonos hirdetési vállalkozás felvásárlását.
A rivális AdMob mobilhirdetési vállalatot viszont 570 millió dollárért a Google vásárolja fel, ezzel biztosítva helyét a vezeték nélküli szolgáltatások hirdetési piacán, miközben több mint 20 milliárd dolláros bevételének nagy részét a keresőmotorjához kapcsolt reklámok adják.
A Nexus One népszerűségét a piac dönti majd el. Az Apple sokat vitatott stratégiájával ellentétben – amely szerint az iPhone-okat országonként általában csak egy szolgáltatóhoz kötve kínálják – a Google telefonjainál nem lesz hasonló korlátozás.
| A Nokia idén több mint 500 millió mobiltelefon-készülék eladását vette tervbe, többet a korábbi elemzői várakozásoknál. A társaság mobil-üzletágának vezetője egy lapinterjúban úgy nyilatkozott, ezzel a globális mobilpiac 40 százalékát szerezheti meg a finn cég. A társaság piaci részesedése tavaly 38 százalék körüli volt, elemzők tavaly novemberben azt jósolták, hogy a Nokia idén 458 millió, 2009-ben 424 millió készüléket ad el. Mindamellett a Nokia szóvivője a hírre reagálva jelezte: Rick Simonson kijelentése nem új előrejelzés, a társaság tartja magát a tavaly december 2-án kiadott prognózishoz, amely szerint a mobiltelefonok világpiaca idén mennyiségben 10 százalékkal bővülhet 2009-hez képest, és a Nokia piaci részesedése nagyjából megmarad a 2009. évi szinten. Ágazati elemzők akkor átlagosan 8,6 százalékos globális bővülést valószínűsítettek 2010-re. Simonson a lapinterjúban azt is elmondta, hogy szerinte a jelenleg használatban lévő mintegy tíz mobiltelefon-operációs rendszer fele tud megmaradni a piacon az egyre élesebb verseny közepette. Szerinte 4-5 rendszernél többnek nincs helye a globális piacon. A Nokia tizenegy éve az első számú mobilgyártó, és azóta a tavalyi harmadik negyedévben termelt először veszteséget; eladásai éves összevetésben 20 százalékkal csökkentek, és az adó utáni eredmény mínusz 559 millió euró. |
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.