Hirdetés

Túl van az első akklimatizációs körön Varga Csaba váradi hegymászó az Everesten

Az első akklimatizációs körre egyedül, mászótárs nélkül indult el Varga Csaba •  Fotó: Facebook/Kalifa

Az első akklimatizációs körre egyedül, mászótárs nélkül indult el Varga Csaba

Fotó: Facebook/Kalifa

Túl van az első akklimatizációs körön a Mount Everest „tiszta” megmászására készülő Varga Csaba hegymászó – közölte szerdán a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Bíró Dániel. 

MTI

2021. április 28., 18:342021. április 28., 18:34

2021. április 28., 18:412021. április 28., 18:41

Tájékoztatása szerint a nagyváradi hegymászó – kivárva a kedvezőbb időjárást – szombaton indult el az első akklimatizációs körre, amelyen a tervezettnél magasabbra, 7 ezer méterig jutott fel.
Az összegzés felidézi, hogy Varga Csaba április 18-án érkezett meg a Mount Everest 5330 méteren kialakított alaptáborába, egy nappal később pedig felderítette az útvonal legveszélyesebb szakaszának számító Khumbu-jégesést.

Ezt követően több napon keresztül tartó, erős havazás érkezett az alaptáborba, amely ellehetetlenítette a felfelé haladást.

Hirdetés

korábban írtuk

Megérkezett Varga Csaba a Mount Everest alaptáborába, kezdődhet az expedíció
Megérkezett Varga Csaba a Mount Everest alaptáborába, kezdődhet az expedíció

Varga Csaba nagyváradi hegymászó vasárnap megérkezett a Mount Everest alaptáborába – közölte a Kalifa Alpin Csapat kommunikációs menedzsere, Biró Dániel az MTI-vel. Tájékoztatása szerint Varga Csaba romániai idő szerint 11 óra 40 perckor érte el a Mount Everest 5330 méteren kialakított alaptáborát.

Az első akklimatizációs körön az volt a hegymászó célja, hogy ismét keresztüljusson a Khumbu-jégesésen és körülbelül 6 ezer méteres magasságban építse ki az első magaslati tábort, majd ott eltöltsön 1-2 akklimatizációs éjszakát. Ha pedig lehetőség nyílik rá, megpróbálkozzon a kettes tábor elérésével - olvasható a közleményben.

Az első akklimatizációs körre egyedül, mászótárs nélkül indult el.

Az alaptábor és az 1-es tábor között húzódik a Khumbu-jégesés, amely napi 1 métert mozog. Az útvonal kiépítésekor a gleccserhasadékokat kevéske biztonságérzetet adó alumínium létrákkal hidalják át, a legnagyobb veszélyt mégis 1-1 hatalmas, ingatag jégtorony összeomlása jelentheti.

A jéglabirintuson áthaladva Varga Csaba 6 ezer méteres magasságban kiépítette az 1-es tábort, azonban az erős szél miatt a sátor felállításával is nehézségekbe ütközött. Vasárnap kedvezőbb lett az időjárás, így a hegymászó megpróbálkozott a második magaslati tábor elérésével is. Ehhez az úgynevezett Hallgatás-völgyén (Nyugati-völgykatlan) keresztül vezet az út, amely nehézségét a gleccserhasadékok mellett a forróság jelentheti. Derűs, szélcsendes napokon ugyanis a levegő hőmérséklete ezen a szakaszon annyira fel tud forrósodni, hogy az szinte letaglózza a réteges mászóruházatban és súlyos felszerelésekkel mozgó hegymászókat – tartalmazza a közlemény.

A jéglabirintuson áthaladva 6 ezer méteres magasságban kiépítette az 1-es tábort •  Fotó: Facebook/Kalifa Galéria

A jéglabirintuson áthaladva 6 ezer méteres magasságban kiépítette az 1-es tábort

Fotó: Facebook/Kalifa

Idézet
„Jól éreztem magam, maradt erőtartalékom is, hogy a kettes tábor fölé is tudjak még menni, de a hőingadozás ezen a szakaszon nagyon megviseli az embert. Egyszer szó szerint forróság van, amit aztán egyik percről a másikra vált fel a 6400 méteren elvárható kemény téli hideg”

– idézi a közlemény Varga Csabát.

A Kalifa Alpin Csapat erdélyi magyar hegymászója mintegy 6400 méteres magasságon kialakította a kettes tábort és ott eltöltött három akklimatizációs éjszakát, április 27-én pedig egészen 7000 méteres magasságig jutott, részben felderítve a mintegy 1100 méteres, meredek Lhoce-jégfalat. A kemény, kék jéggel borított falon való feljutás kockázatos és sokat kivesz a mászókból, ez a szakasz lesz a következő akklimatizációs kör egyik kulcsfeladata - olvasható az összegzésben.

Varga Csaba szerdán visszatért az alaptáborba.

Tervei szerint néhány nap regenerálódás után indul majd el egy újabb akklimatizációs körre és ezt követően következhet a csúcstámadás.

A „Tisztán” Magyar Everest Expedíció 2021 célja, hogy Varga Csaba első magyarként, teljesítményfokozók (teljesítménynövelő szerek és pótlólagos oxigén) nélkül, „tisztán” mássza meg a 8849 méter magas Mount Everestet. Emellett az alpinista önállóan, magashegyi teherhordók segítsége nélkül mozog a hegyen, a felszereléseit is saját erőből juttatja fel a magaslati táborokba.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés