
Fotó: Donald Trump/Facebook
Donald Trump szerint meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást. Demokrata kihívója azonban ugyancsak úgy véli, hogy nagy esélye van a győzelemre.
2020. november 04., 13:072020. november 04., 13:07
2020. november 04., 13:102020. november 04., 13:10
Helyi idő szerint szerda hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban – többek között Floridában, Ohióban és Texasban – sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban –, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. „Nem tudnak minket beérni” – fogalmazott az amerikai elnök.
Donald Trump utalt arra, hogy úgy látják, „jelentős csalások” történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon „kínos” és „csalódást keltő”, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezen ügyek miatt.
Jen O'Malley Dillon, Biden kampánystábjának vezetője felháborítónak és példa nélkülinek nevezte Trump kijelentését arra vonatkozóan, hogy bíróság bevonásával próbálná meg leállítani a szavazatok összesítését. „Soha nem fordult elő ilyen, hogy egy amerikai elnök megpróbálná megfosztani az embereket a véleménynyilvánítástól egy országos választáson” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Demokrata Párt jogászai készen állnak arra, hogy megküzdjenek minden egyes szavazat összeszámolásáért. Dillon hangsúlyozta: Trump elnöknek nincs törvényes hatalma arra, hogy saját magát kiáltsa ki győztesnek vagy hogy befolyásolja a szavazatszámlálást.
Az összes szavazat összeszámlálása még órákig, de akár több napig is eltarthat. Jogi bonyodalmak övezik a levélszavazatok összeszámlálását. Egy washingtoni szövetségi bíró kedden elrendelte, hogy az Egyesült Államok több térségében és városában az állami postaszolgálatnak (USPS) meghatározott időn belül továbbítania kell a levélben leadottszavazatokat a választási irodákba. Pennsylvaniát és Texast kivéve a választási törvények valamennyi érintett tagállamban azt írják elő, hogy a levélszavazatoknak a választás napján az urnazárásokig be kell érkezniük a választási bizottságokhoz, a későn érkező voksokat ugyanis nem veszik figyelembe.
Fotó: Joe Biden/Facebook
Pennsylvaniában viszont a helyi legfelsőbb bíróság lehetővé tette, hogy a késve érkezett levélszavazatokat a választás napja után még három napig figyelembe vehessék. A republikánusok perkeresete nyomán a szövetségi legfelsőbb bíróság helyben hagyta ugyan a pennsylvaniai bírák döntését, de nyitva hagyta annak a lehetőségét, hogy a választás napja után befogadja a Republikánus Párt esetleges perkeresetét és érvénytelenítse a vitatott levélszavazatokat.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!