Hirdetés

Trianon 100: egy percre leállhat Budapest június 4-én

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-bejegyzésében arra kérte a budapestieket, hogy a trianoni döntés századik évfordulóján, június 4-én 16 óra 30 perckor egy percre álljon meg a főváros.

MTI

2020. május 25., 08:352020. május 25., 08:35

2020. május 26., 09:372020. május 26., 09:37

A főpolgármester közösségi oldalán posztolt bejegyzésében úgy fogalmazott: szembe kell nézni rossz döntésekkel a régmúltból és a közelmúltból is, nem a múltban szerzett sebek elfedése, hanem éppen a jövő lehetőségeinek megragadása miatt. Azt írta: az 1920-as trianoni békediktátumban, a történelmi Magyarország felszámolásában a nagyhatalmak önzése és felelőtlensége mellett jelentős szerepe volt a dualizmus magyar politikai elitjének, korlátozó politikájának is.

A mai felelős nemzetpolitikáról Karácsony Gergely úgy vélekedett, hogy minden eszközzel támogatni kell a határon túli magyar közösségeket, de ezt akadályozza minden olyan tett és kimondott szó, amit a környező országokban a határok megváltoztatására való törekvésként lehet értelmezni.

Hirdetés

A főpolgármester hangsúlyozta: abban azonban nem lehet vita, hogy száz évvel ezelőtt ordítóan igazságtalan, a nemzetek önrendelkezését sárba tipró döntés született. „A magyarok pedig száz évvel a döntés után sem érezhetnek ezzel kapcsolatban mást, mint mélységes fájdalmat azért, mert kilakoltattak bennünket országunkból, hiszen Magyarország elvesztette területének és nemzeti jövedelmének kétharmadát” – írt Karácsony Gergely. Hozzátette: azért is érezhet minden magyar fájdalmat, mert a „nemzeti önrendelkezés jelszavát sárba tiporva, 3,5 milliónyi polgártársunk került pusztán hatalmi számításból, akarata ellenére idegen állam fennhatósága alá”. Mintegy 400 ezren kénytelenek voltak elhagyni szülőföldjüket, sokuk vasúti vagonokban húzta meg magát hetekig-hónapokig, néha évekig.

„Rájuk, Budapest első menekültjeire is emlékezünk, amikor Trianonról szólunk” – jegyezte meg. Közölte: ahhoz, hogy fájdalmunkból ne gyűlölet, a múlttal való szembenézésből ne a jövő feladása legyen, az kell, hogy egy percre legalább legyen közös az emlékezésünk. Ezért kezdeményezte az egy perces leállást Budapesten. Ismertetése szerint egy percre meg fog állni a budapesti közösségi közlekedés, leállnak a metrók, a buszok, a villamosok, és Karácsony Gergely arra kért mindenkit, hogy egy percre álljon meg mindenki, a budapesti polgárok közössége is. „Álljon meg egy percre a közúti autós, biciklis és gyalogos közlekedés is” – írta a főpolgármester.

Karácsony úgy fogalmazott: az egyperces csendben „halljuk meg egymás közelségét határon innen és túl, a múlt, a jövő generációit” a fővárosban és vidéken is. „Aztán az egy percnyi csend után úgy induljon tovább az élet, hogy egy kicsit közelebb vagyunk egymáshoz” – tette hozzá Budapest főpolgármestere.

Hirdetés
3 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés