2009. február 26., 09:192009. február 26., 09:19
Mindkét bizottság problémakatalógust állított össze abból, amit meglátásuk szerint meg kell oldani a két országban élő kisebbségek helyzetének javításáért. A KMKF-fel kapcsolatban az ülésen megegyeztek abban, hogy a szlovákok átnyújtják jogi kifogásaikat, s ezeket meg fogják vitatni.
Németh Zsolt (Fidesz), a parlament külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a találkozó után hangsúlyozta: míg a szlovákok szerint azzal, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumát az Országgyűlés saját állandó intézményének tekinti, „területen kívüli hatáskört” tulajdonít magának, a magyar álláspont szerint Szlovákia avatkozott be Magyarország belügyeibe tavaly novemberi határozatával.
A szlovák parlamenti határozat szerint a szlovák törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, ez esetben az Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a KMKF munkájában. A fórumról az ülésen elhangzott szlovák nézetekkel összefüggésben Szabó Vilmos, a magyar bizottság szocialista alelnöke arra hívta a figyelmet: először fogalmazták meg szlovák politikusok, hogy a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) létét nem kifogásolják, csak azt nem tudják elfogadni, hogy a fórumot az Országgyűlés saját állandó intézményének tekinti.
A két bizottság úgynevezett problémakatalógust fogadott el azokról az ügyekről, amelyeket a két országban élő kisebbség helyzetében megoldandónak tartanak. Németh Zsolt azt mondta, „a magyarok katalógusa hosszabb, a szlovákoké kicsit rövidebb”.
Boris Zala, a szlovák társbizottság elnöke szólt arról: „érdekesnek találta” egyik szlovák kollégája felvetését, aki az ülésen azt mondta, könnyebben lehetne továbblépni, ha Magyarország egyszer köszönetet mondana azért, amit a szlovák kormány a szlovákiai magyarságért tett. Boris Zala kitért arra is, hogy a kisebbségek parlamenti képviselete Magyarországon nem megoldott.
Németh Zsolt erre úgy reagált, hogy ez valóban fontos feladat, megoldásához meg kell változtatni a választójogi rendszert. Hozzátette: Szlovákiában sincs garantált parlamenti képviselete a kisebbségeknek. A két politikus arról is beszélt, hogy a gazdasági válság körülményei között a kisebbségek nem lehetnek a megszorítások kárvallottjai, ezért mind a magyar, mind pedig a szlovák külügyi bizottság országa kormányához fordul, azt kérve, ne vonjanak el forrásokat magyarországi szlovákoktól, illetve a szlovákiai magyaroktól.
A dunaszerdahelyi eseményekre vonatkozó kérdésre Boris Zala úgy válaszolt: ebből nem kellene nemzetiségi kérdést csinálni, mert a szlovák rendőrség zavargás esetén mindenkivel szemben egyformán lép fel. Németh Zsolt ugyanakkor úgy vélte, Dunaszerdahely azt bizonyítja, hogy nem működik a két ország közötti párbeszéd. Ebben az ügyben „eléggé nyers válaszokat kapott” Magyarország – mondta.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.