
Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét
Fotó: Vatican News
Ferenc pápa klinikai állapota továbbra is stabil, ami megerősíti az utóbbi egy hétben rögzített javulást – közölte a Szentszék szombat este a Gemelli-klinika orvosainak véleménye alapján.
2025. március 16., 12:532025. március 16., 12:53
Az egyházfő napközben továbbra is magas áramlású oxigénpótlást kap, éjszaka pedig nem invazív gépi ventillációval segítik a levegővételét. Utóbbi mértékét azonban fokozatosan csökkentik.
és ezek a már több hete követett terápiák „további, fokozatos javulási eredményeket mutatnak” – idézte az MTI a rövid orvosi közleményt.
Mint arról beszámoltunk, Ferenc pápa február 14. óta van a római Gemelli-klinikán. A héten ez volt a harmadik nap, hogy orvosi információkat hoztak nyilvánosságra. Az orvosok heteken át minden este közleményben összegezték az egyházfő állapotának alakulását, majd kétnaponként adtak információkat. A héten tovább ritkították a közléseket Ferenc pápa egészségi állapota stabilitására hivatkozva.
amelyek az éjszakákról és a pápa napközbeni tevékenységéről nyújtottak képet. A Szentszék hangsúlyozta, hogy a következő orvosi közlemény kedden vagy szerdán várható.
A pápa a „harmadik Vatikánnak” keresztelt Gemelli-klinikáról tovább végzi a munkáját: szombaton Burkina Faso és Chile új apostoli nunciusát és Vietnám új segédpüspökét nevezte ki.
Szombat estétől ismét a Szent Péter téren tartják a rózsafüzér-imádságot Ferenc pápa felépüléséért, amit három hete a bíborosi kar más-más tagja vezet. A Szentszék közlése szerint Ferenc pápa vasárnap ismét nem olvassa fel személyesen az Úrangyala-imát kísérő beszédét, amelyet az egymás utáni ötödik vasárnap csak szöveges változatban adnak ki.

Ferenc pápa túl van a közvetlen életveszélyen, klinikai kórképe azonban továbbra is összetettnek számít – közölte a Szentszék a Gemelli-klinika véleménye alapján hétfőn este.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!