
2010. július 11., 12:592010. július 11., 12:59
A rendőrség szerint a belvárosban tartott tömegmegmozduláson 1,1 millió ember vett részt, de a tüntetés szervezői 1,5 milliósra becsülték a tömeget.
A tüntetésre egy nappal az után került sor, hogy a spanyol alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek minősítette Katalónia új, 2006-ban elfogadott autonómia-statútumának egyik fontos részét. Ez a statútum - amely nagyjából a német tartományok helyi alkotmányának felel meg - mind a spanyol, mind a katalán parlamentben jóváhagyást nyert, Katalónia polgárai pedig népszavazáson adták rá áldásukat, de a konzervatív Néppárt (PP) 2006-ban panaszt emelt ellene a madridi alkotmánybíróságon.
A taláros testület - a liberális és konzervatív bírák négy évig tartó vitája után - döntést hozott arról, hogy a katalánok nem lehet \"nemzet\" (mint azt a statútum preambuluma rögzíti), mert az ellentétes a spanyol alkotmánnyal, amely csak egy nemzetet - a spanyolt - ismer el Spanyolországban.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.