Hirdetés

Több mint félmillió beoltott egy nap alatt, csökken az új fertőzések és a halálozások száma Nagy-Britanniában

•  Fotó: Beliczay László

Fotó: Beliczay László

A pénteken közzétett legfrissebb adatok alapján több mint 660 ezer embert oltottak be az elmúlt 24 órában a koronavírus elleni vakcinával Nagy-Britanniában. A brit oltási kampány kezdete óta ez az eddigi napi rekord.

MTI

2021. március 19., 21:432021. március 19., 21:43

2021. március 19., 21:442021. március 19., 21:44

Az új számok arról is tanúskodnak, hogy változatlanul jelentős ütemben csökken az új koronavírus-fertőzések és a halálozások száma. A brit egészségügyi minisztérium összesítése szerint a pénteken nulla órakor zárult egy napban 528 260-an részesültek a vakcina első dózisában. A második adagot 132 016-an kapták meg, vagyis 24 óra alatt 660 276 oltást adtak be országszerte, többet, mint a brit oltási kampány december 8-i kezdete óta bármelyik napon.

A szaktárca pénteki közlése szerint az első oltási dózist eddig 26 263 732-en, a másodikat 2 011 070-en kapták meg.

Hirdetés

Így az eddig beadott oltások száma az első és a második dózissal együtt meghaladta a 28 milliót Nagy-Britanniában. A pénteki adatok azt jelentik, hogy a felnőtteknek csaknem a fele már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát. A brit kormány célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 53 millió ember – részesüljön a koronavírus elleni oltásnak legalább az első adagjából.

Boris Johnson brit miniszterelnök a héten kijelentette, hogy jóllehet áprilisban az eddigi igen bőséges vakcinaellátmánynál technikai okok miatt kevesebb oltóanyag érkezik Nagy-Britanniába, az oltási célok azonban így is teljesülnek a kitűzött határidőkre. A pénteken ismertetett adatsor alapján az elmúlt 24 órában 4802 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal országszerte.

Az év elején még szinte minden nap 60 ezret messze meghaladó, esetenként csaknem 70 ezer napi új fertőzést szűrtek ki Nagy-Britanniában. A brit egészségügyi minisztérium adatai szerint a pénteken zárult egy hétben 37 398 koronavírus-fertőzést azonosítottak tesztekkel, 3585-tel, 8,7 százalékkal kevesebbet az egy héttel korábbi azonos időszakban kimutatott új fertőződések számánál. A kimutatott új fertőzések száma azzal együtt is folyamatosan csökken, hogy két hete újraindult az oktatás az angliai iskolákban, és a gyerekeket hetente többször koronavírus-szűrésnek kell alávetni, ez viszont egyik napról a másikra 80-100 százalékkal megnövelte a naponta elvégzett tesztek számát.

Az elmúlt egy hétben 8,8 millió koronavírus-szűrést végeztek országszerte.

Jelentősen csökken a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegség miatt újonnan kórházi kezelésre szorulók száma is. Az egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben 3535 beteget kellett kórházba szállítani, 1065-tel, 23,2 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban. A brit kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – a pénteken zárult egy hétben 684 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 398-cal, 36,8 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés