
Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Több mint 25 ezer szíriai menekült lépte át a török határt, hogy visszatérjen hazájába az elmúlt két hétben – közölte kedden Ali Yerlikaya török belügyminiszter.
2024. december 24., 14:552024. december 24., 14:55
A török hatóságok által közzétett korábbi adat szerint 7621-en tértek vissza Törökországból december 9. és 13, között, a Bassár el-Aszad szíriai elnök bukását követő négy napban.
– mondta Yerlikaya. Közülük több mint ötszázezren Isztambulban, Törökország legnagyobb városában élnek – tette hozzá a politikus az Anadolu állami hírügynökségnek.
A török miniszter elmondta, hogy a damaszkuszi török nagykövetségen és az aleppói török konzulátuson belül
A török hatóságok, amelyek a lakosság körében tapasztalható erős Szíria-ellenesség enyhítése érdekében nagyszámú menekült visszatérését remélik, azt is lehetővé teszik, hogy 2025 első felében minden menekült család egy-egy tagja háromszor utazhasson Szíriába és térjen vissza, hogy előkészítse visszatelepülését. A belügyminisztérium adatai szerint a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek fele 18 év alatti.

Több száz szíriai keresztény tüntetett kedden Damaszkuszban tiltakozásul amiatt, hogy felgyújtottak egy közterületi karácsonyfát a közép-szíriai Ham város közelében – közölte az AFP francia hírügynökség.

Bassár al-Aszad megbuktatott szíriai elnök brit származású felesége nem akar válni – közölte a Kreml szóvivője.
A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.
Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.
XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.
Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.
Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.
Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.
Friedrich Merz német kancellár pénteken stratégiát javasolt Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „azonnali” csatlakozás nem lehetséges.
A Vajdaságba küldött anyaországi támogatások felhasználásának ellenőrzését ígérte Magyar Péter, amikor Budapesten fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét szombaton.
Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita – jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.
Steve Witkoff különmegbízott és Jared Kushner szombaton reggel Pakisztánba utazik, hogy tárgyalásokat folytasson Iránnal – közölte pénteken Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára.
szóljon hozzá!