
Képünk illusztráció
Fotó: NAV
Több mint 150 liter moldáv zárjegyes konyakot találtak a pénzügyőrök egy román buszban az M86-os autóúton, Vámoscsaládnál – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2024. február 05., 11:502024. február 05., 11:50
A tájékoztatás szerint a 40 férőhelyes buszt vezető román sofőr Olaszországba tartott 7 utasával. A kevés utas ellenére számtalan doboz és csomag lapult a busz oldalában.
A sofőr azt mondta, hogy mind a 153 liter alkohol az ő tulajdona.
A pénzügyőrök a mintegy egymillió forint értékű alkoholt lefoglalták, és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak.
Mindenhol győzni fogunk, mindenkit meglepünk vele, még saját magunkat is – jelentette ki Orbán Viktor szombaton Budapesten. Ezzel egy időben Magyar Péter Debrecenben arról beszélt, hogy a Tisza Párt nyeri meg az országgyűlési választásokat.
Újabb három magyar áldozata van az ukrajnai háborúnak, ami újfent megerősíti, hogy Magyarországnak a jövőben is minden béketörekvést támogatnia kell – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton.
Elrendelte a Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra annak a román állampolgárnak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombaton császártöltési otthonában megölt egy férfit – közölte a Kecskeméti Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel.
Irán egyelőre nem képes újra megnyitni a Hormuzi-szorost a hajóforgalom előtt, mivel nem tudja felkutatni és eltávolítani az összes tengeri aknát, amelyet a háború során telepített – nyilatkozták amerikai tisztségviselők a The New York Timesnak.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint.
Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.
Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.
Írország budapesti nagykövetsége figyelmeztetést tett közzé a közösségi oldalán, miszerint a vasárnapi országgyűlési választások miatt a Magyarországra utazóknak körültekintőknek kell lenniük, mert tüntetések, fokozott biztonsági ellenőrzések várhatóak.
Ukrajna jelenleg három országgal folytat biztonsági tárgyalásokat a drónok elleni védelemről, és ukrán szakemberek már lelőttek ukrán gyártmányú elfogó repülőgépekkel iráni Sahed drónokat a Közel-Keleten – tudatta Volodimir Zelenszkij.
Kirill Dmitrijev, a Kreml megbízottja az Egyesült Államokba utazott, és tárgyalásokat folytat Donald Trump amerikai elnök kormányának képviselőivel – jelentette a Reuters csütörtökön.
szóljon hozzá!