2009. október 16., 13:032009. október 16., 13:03
Horváth Katalin Fanni, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság vezetőjének közleménye szerint csütörtökön érkezett a Budapest Airport Zrt.-hez az a levél, amelyben ismeretlen személy tizenöt járat felrobbantásával fenyegetőzött. A levél részletesen felsorolta azokat a járatokat, amelyeken bomba fog robbanni.
A bejelentést követően a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság azonnal megkezdte a nyomozást, illetve a repülőtér védelmi tervének megfelelően kényszerhelyzetet rendelt el Ferihegyen. Ez fokozott biztonsági intézkedéseket jelentett az utascsarnokban és a közterületen is. A szigorított intézkedések mellett Ferihegyen folyamatos volt a repülőtéri kiszolgálás.
A gyors és hatékony felderítésnek köszönhetően alig pár óra alatt azonosították a levél íróját, akit Csongrádban saját házában fogtak el a város rendőreinek közreműködésével. A házkutatás során robbanószer kereső kutyákat is bevetettek, de robbantásra alkalmas eszközöket nem találtak, viszont lefoglalták azt a régi típusú írógépet, amellyel a levelet írták.
A férfit őrizetbe vették és ellene közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt büntető eljárást indított a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.