2010. január 28., 13:102010. január 28., 13:10
A 16 éves lányt egy ház romjai alól szabadították ki helyi idő szerint szerdán a fővárosban, Port-au-Prince-ben. Él, de nagyon kiszáradt, s eltört az egyik lába. Samuel Bernes, a francia polgári védelem szóvivője nem tudta megmondani, hogy a lány valóban már 15 napja a romok alatt volt-e, vagy valamelyik későbbi utórengés áldozata. Ugyanakkor azt közölte, hogy a túlélő nagyon gyenge, ami szerinte inkább az előbbi variációt támasztja alá.
A lány egy betondarabok közé ékelődő üregben vészelte át az elmúlt napokat. Menekülését annak köszönheti, hogy a környékbeli emberek tovább folytatták a kutatást, a romok átfésülését, s eközben meghallották a lány hangját. Értesítették a hatóságokat, s ezután egy francia mentőalakulat érkezett a helyszínre. Ez utóbbi tagjai megtalálták a lányt, egy lyukat ástak hozzá, hogy oxigént és vizet adjanak neki, majd 45 perc múlva ki tudták emelni a romok alól. Mint a mentőosztag egyik tagja elmondta, nagyon gyenge volt a pulzusa, s rendkívül alacsony a vérnyomása: ha nem találnak rá, valószínűleg néhány óra múlva meghalt volna.
A 16 éves Carlene Etienne-t egy francia tábori kórházba, majd egy kórházhajóra szállították. Rokonai elmondták: már nem számítottak arra, hogy élve látják viszont.
Eközben René Préval haiti elnök közölte: már majdnem 170 ezer holttestet gyűjtöttek össze a földrengés óta. Hozzátette: 225 ezer lakóépület pusztult el, vagy károsodott, s több mint egymillió haiti ember került az utcára. Egyben bejelentette: elhalasztják a február végére tervezett törvényhozási választásokat.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.