2009. szeptember 23., 10:392009. szeptember 23., 10:39
Négy embertől még tavasszal vált meg a főszerkesztő, újabb háromnak október elején kell mennie. A főszerkesztő szerint az rádióadónál jelentős túlfoglalkoztatottság volt. Az elbocsátottak, s néhány más forrás szerint, a háttérben a magyar adás leépítése, esetenként személyes bosszú szerepel, s mindezt alapvetően a februártól napi 12 órásra bővült magyar műsor színvonala sínyli meg.
Molnár Judit, az egyik elbocsátott szerkesztő szerint szó sincs túlfoglalkoztatottságról, sőt ennyi alkalmazottal már nem lehet színvonalas műsort készíteni. Most ott tart a rádió, hogy aki az előző héten naponta kétórás műsort készített, minden előkészület és segítség nélkül ezen a héten napi háromórás műsort készít.
A Magyar Koalíció Pártjához közel álló Felvidék.Ma című szlovákiai magyar hírportál az elbocsátottak védelmére kelt, s politikai okokat is sejtet az ügy mögött. Szerinte az elbocsátások valódi oka „abban is keresendő, hogy Both Enikő, az új főszerkesztő kirúg mindenkit, aki a Pátriában ellenvéleményt mer megfogalmazni”.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.