
Fotó: Videófelvétel
Pénteken is összecsaptak az albán fővárosban a rendőrökkel a tüntetők, akik immár harmadik napja utcára vonulva fejezték ki felháborodásukat amiatt, hogy a rendvédelmi szervek agyonlőttek egy 25 éves férfit, aki megszegte a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat.
2020. december 11., 22:542020. december 11., 22:54
2020. december 11., 22:552020. december 11., 22:55
Tiltakozók százai gyűltek össze Tiranában a kormány épülete előtt, majd köveket és petárdákat hajítottak az ott őrséget álló rendőrökre. Ez utóbbiak vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak. Hasonlóan erőszakos utcai összecsapások voltak az előző napokban is, amikor a tiltakozók százai, semmibe véve a tízfős gyülekezési plafont, kövekkel dobálták a rendőröket, a belügyminisztériumot, a tiranai polgármesteri hivatalt, valamint a főbb kormányzati épületeket.
A rendőrség akkor is könnygázt vetett be. A résztvevők, akiknek túlnyomó többsége nem viselt maszkot, Rama lemondását követelték, a kormány épülete előtt álló karácsonyfát is felgyújtották. A tragikus haláleset után a miniszterelnök nyilatkozatban kért bocsánatot a szerinte „megmagyarázhatatlan és teljesen észszerűtlen” lövöldözés miatt, Sander Lleshaj belügyminiszter pedig csütörtökön benyújtotta lemondását.
Mindez azonban nem volt elegendő a kedélyek megnyugtatására, a tiltakozások további három városra is kiterjedtek. Ezek a zavargások kiélezték a belpolitikai ellentéteket a szocialista kormány és az ellenzéki erők között. A jobbközép ellenzéki Demokrata Párt ugyancsak Rama lemondását követelte. „Eljött a változás ideje, nem folytatható ez így tovább” – mondta Lulzim Basa pártvezér. A miniszterelnök ugyanakkor a politikai ellenfelekre hárította a felelősséget hangoztatva: az ellenzék nem csupán felbujtó volt az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, hanem maga is irányítója volt azoknak, s ezt állítólag az igazság nevében teszik, valójában saját politikai érdekei vezérlik.
A 25 éves Klodian Rashát keddre virradóra lőtték agyon a kijárási tilalom hatálya alatt, mert nem reagált az őt feltartóztatni akaró rendőrök felszólítására. A belügyminiszter közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben. Péntek reggel egy tiranai bíróság úgy döntött, hogy őrizetben marad az a rendőr, akit a fiú lelövésével gyanúsítanak, amíg tart a vizsgálat, amely kideríti, hogy indokolt volt-e a fegyverhasználat.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!