
Bajkai István és Lomnici Zoltán a feketehalmi börtön előtt. Archív felvétel
Fotó: MTI/Veres Nándor
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi Beke István és Szőcs Zoltán ügye azt mutatja, hogy Románia nem teljesíti a jogállami kritériumokat – mondta Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2020. július 31., 18:112020. július 31., 18:11
2020. július 31., 18:282020. július 31., 18:28
A budapesti Országgyűlés törvényalkotási bizottságának alelnöke úgy értékelte: a két fiatalt ártatlanul, mondvacsinált, nevetséges bizonyítékok alapján, az 1950-es évekbeli koncepciós perekhez hasonló módon ítélték el, a „legsötétebb diktatúrákra jellemző” módon. Hangsúlyozta: az ügy bizonyítja, hogy Romániában a jogállamiság súlyosan sérül, hiszen ez nem jogi tévedés, hanem koncepciós per volt, amelynek az volt célja, hogy a két fiatalember elítélésén keresztül „a teljes erdélyi magyarságot megfélemlítsék”.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy miközben Magyarországgal szemben a 7-es cikkely szerinti eljárás folyik a jogállamiság sérelmének vádjával, addig a teljes külhoni magyarságot minden nap jogsértések ezrei érik. „Tíz év is kevés lenne a brüsszeli munkatársaknak, hogy Romániában a magyarsággal szembeni jogsértéseket felderítsék” – fogalmazott. Bajkai István üdvözölte, hogy Szőcs Zoltán esetében a közelmúltban kedvező döntés született – feltételes szabadlábra helyezéséről döntött szerdán, első fokon a brassói bíróság –, de arra figyelmeztetett: ez a döntés még nem jogerős, a román ügyészség még jogorvoslatot nyújthat be. A fideszes képviselő azt kérte a döntést hozó román szervektől, hogy az ugyanazon tényállás alapján elítélt Beke Istvánt is helyezzék szabadlábra.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke azt emelte ki, hogy az ügy nemcsak az erdélyi magyarságot, hanem az egész magyar nemzetet foglalkoztatja. Hangsúlyozta: általánosságban, de különösen Romániára igaz, hogy a kisebbségbe szorult magyarság jogvédelme nem megoldott, és ebben a küzdelemben az Európai Unió semmilyen hatékony segítséget nem nyújt.
Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt 2018. július 4-én ítélte 5-5 év letöltendő börtönbüntetésre a bukaresti legfelsőbb bíróság, terrorista cselekmények, illetve ezekre való felbujtás miatt. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi és erdélyi elnökét a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség állította bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és a Beke István lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.
Az első fokon eljáró bukaresti táblabíróság még megalapozatlannak tartotta a vádak nagyobb részét, és csak 11, illetve 10 hónap börtönbüntetést rótt ki rájuk, annyi időt, amennyit már korábban vizsgálati fogságban töltöttek.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!