2008. március 18., 00:002008. március 18., 00:00
Indoklásuk szerint „a sportnak nem lehet köze a mostani politikai helyzethez, és a korábbi olimpiai bojkottok megmutatták, hogy csak korlátozott hatás, befolyás érhetõ el”. Ennek ellenére a vélemények megoszlanak a kérdésben, így például országa sportminiszterével szemben a német emberjogi biztos, Günter Nooke a nagyobb nemzetközi nyomásért lobbizik. Az olimpiai szervezõbizottság (BOCOG) illetékesei ezzel szemben úgy vélték, a tibeti helyzet nem befolyásolja az augusztusi játékokat.
A The Guardian nevû angol napilap tegnapi számában helyiek beszámolójára alapozva azt írta: „feszült nyugalom” jellemzi Tibet fõvárosát, Lhasszát a hétvégi zavargások után. A függetlenséget követelõ kínai tartományt a hadsereg tegnap zárlat alá vette, korlátozzák a belépést. Emellett a kínai hatóságok Tibetben megszüntették az internetkapcsolatot is, sõt az ország egész területén szigorították a világhálós cenzúrát. Az észak-indiai Dharamszalában székelõ emigráns tibeti kormány tegnap több százra becsülte az erõszakos cselekmények áldozatainak számát, míg az autonóm régió kormányzója Pekingben tagadta, hogy a hadsereg fegyvert használt volna Lhászában, és összesen 13 áldozatról számolt be, akiket állítása szerint a rombolást elkövetõ „felkelõk” öltek meg. Szintén tegnap tüntetések és összecsapások alakultak ki a szomszédos Nepálban is a Tibet mellett tüntetõk és a helyi rendõrség között.
Hírösszefoglaló
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.
Böcskei László nagyváradi püspök szerint nem hangos emberekre, népünknek ma elsősorban hűséges emberekre van szüksége.