
Képünk illusztráció
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban kérte a nemzeti kisebbségek jogairól szóló ukrajnai törvénytervezet teljes szövegének nyilvánosságra hozatalát és a kérdésben valódi társadalmi vita megszervezését.
2021. június 01., 18:482021. június 01., 18:48
A KMKSZ elnöksége által elfogadott nyilatkozat pozitív fejleménynek tekinti, hogy a döntéshozók 2021. június 4-én országos szintű online-megbeszélést tartanak a törvénytervezettel kapcsolatban a nemzetiségi kisebbségek érdekvédelmi szervezeteinek képviselőivel.
A nyilatkozat rámutat, hogy az érvényben lévő, a nemzeti kisebbségekről szóló 1992-es törvény az európai gyakorlatnak megfelelően viszonylag széles jogokat biztosít az országban élő nemzetiségek számára. A KMKSZ elnöksége abban bízik, hogy
ezért felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy a tervezet szövegének ismerete nélkül lehetetlen érdemi vitát folytatni a kisebbségekkel a témában.
„Ezért nyomatékosan kérjük, hogy a döntés meghozatala előtt hozzák nyilvánosságra a törvénytervezet teljes szövegét, és szervezzenek ebben az Ukrajna jövője szempontjából fontos ügyben valódi társadalmi vitát” – áll a KMKSZ nyilatkozatában.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
szóljon hozzá!