
2009. április 22., 14:232009. április 22., 14:23
Rózsa Flores elmondása szerint az őt megkeresők célja az, hogy politikai eszközökkel, „de erőt felmutatva” elérjék Santa Cruz függetlenségének kikiáltását. „Nem nagyon kellett győzködjenek” – jegyezte meg, hozzátéve: nem tervezik, hogy támadást indítanak a kormányzati központ, La Plaz ellen, csak a védekezésre gondolnak. „Nem arról van szó, hogy elmegyek a bolíviai dzsungelbe, és Che Guevarát játszom” – hangsúlyozta.
Rózsa Flores Eduardo szólt arról is, hogy a hadsereg megszervezéséhez és a fegyverek beszerzéséhez szükséges pénz rendelkezésére áll azoknak, akik felkérték őt. Hozzátette: a fegyvereket – külföldről vagy helyben – nem legális csatornákon keresztül fogják beszerezni azok, akiknek ez lesz a dolguk. Kepes András kérdésére válaszolva elismerte, hogy a bolíviai központi kormány valószínűleg tud róla. A beszélgetésből kiderült: a férfi bízott abban, hogy nem tudják elfogni. Elmondta azt is, hogy megbízói csempészik majd át Brazíliából, valahol az őserdőben.
Rózsa Flores Eduardo beszélt arról is, hogy jelezte a felkérőknek: nincsenek feltételei. „Zsoldos sose voltam, sose leszek” – hangsúlyozta, és tagadta, hogy katona volna. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy nem fél a haláltól, mert ha a szülőföldjén történik vele valami, akkor az így volt „megírva”, és a szülőhazája a legjobb hely a halálra.
A bolíviai rendőrök április 16-án egy Santa Cruz-i szállodában lőtték le Rózsa Flores Eduardót, a romániai magyar Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. A bolíviai hatóságok szerint egy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely mások mellett Evo Morales elnök életére tört. Rózsa Flores Eduardót másnap eltemették Santa Cruzban. A rendőrség egy másik magyar és egy bolíviai-horvát állampolgárt őrizetbe vett.
A Különös történetek című műsor szerkesztője, Kepes András korábban az MTI-nek azt mondta, hogy a beszélgetés gyakorlatilag végrendeletnek készült. „Ez egy titkos felvétel volt, operatőr sem volt benn, csak mi ketten és egy kamera. Eduardo megkért, hogy erről a felvételről ne beszéljek senkinek, és a lelkemre kötötte, hogy ne hozzam nyilvánosságra, amíg ő esetleg visszajöhet, illetve abban az esetben, ha nem térne vissza, azt teszek a kazettával, amit akarok” – mondta Kepes András.
„Szerette volna, ha kimegyek forgatni, de mondtam, hogy ez nem az én műfajom, bár forgattam már vele a délszláv háborúban a kilencvenes évek elején, az azonban egy más helyzet volt. Én a kamaszkoromat Dél-Amerikában töltöttem, ez volt az egyik közös kapocs köztünk. Azt mondta, egyetlen emberben bízik meg: bennem, és nekem mondja el gyakorlatilag a végrendeletét, hogy miért is ment oda, és mit gondol a bolíviai helyzetről” – mondta Kepes.
Kepes András három dokumentumfilmet forgatott Rózsa Flores Eduardo életéről, a legutóbbit tavaly októberben mutatták be.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.