Hirdetés

Szingapúr: a diplomata gázolt?

Silviu Ionescu, a szingapúri román nagykövetség kereskedelmi attaséja ült annak a követségi autónak a volánjánál, amely tavaly halálos balesetet okozott, tehát a járművet Ionescu vallomásával ellentétben nem lopták el – állítja egy szingapúri ügyvéd, Lau Wing Yum a helyi The Strait Times című lapban megjelent nyilatkozatában.

Balogh Levente

2010. január 28., 09:092010. január 28., 09:09

Mint arról beszámoltunk, december 15-én a szingapúri román nagykövetség tulajdonában lévő Audi A6-os márkájú gépkocsi hajnali három órakor elgázolt három gyalogost, akik közül az egyik súlyos koponyasérüléseket szenvedett, és karácsonykor a kórházban meghalt.

Silviu Ionescu az esetet követően jelentette a rendőrségen, hogy az autót ellopták, nem sokkal később pedig elhagyta az országot. A román külügyi tárca január 5-én arra kérte a legfelsőbb bíróság ügyészségét, hogy indítson vizsgálatot az ügyben, és visszahívta Ionescut.

Lau Wing Yum ügyvéd szerint legkevesebb 35 tanú tesz majd vallomást a bírósági tárgyaláson, amely március 3. és 10. között zajlik majd. Leszögezte: bizonyítékok vannak arra, hogy a 49 éves román diplomata bűnös a gázolási ügyben. Az ügyvéd által a bíróságon megtartott tájékoztatásból kiderül, hogy a követségi autó először két személyt ütött el, akik egy gyalogátjárón keltek át az úttesten, majd megállás nélkül továbbhajtott, ekkor ütötte el a harmadik áldozatot egy másik kereszteződésnél.

Rámutatott: a jelzőlámpa jelzése alapján mindkét esetben a gyalogosoknak volt elsőbbsége. Arról is beszélt, hogy Ionescu mintegy 30 perccel a balesetek után hívta a rendőrséget, hogy bejelentse az autólopást, ám a nyomozás során kiderült, hogy a gépkocsit valójában nem lopták el. A járművet a baleset napján, délelőtt 11 óra tájban találták meg az egyik sugárúton.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
Hirdetés
Hirdetés