Hirdetés

Magyarország visszaállítja a normális átjárást belső schengeni határain

•  Fotó: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Fotó: Facebook/Magyarország Főkonzulátusa Kolozsvár

Amennyiben a világjárvány nem vesz új váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja schengeni határain a normális átjárást – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén szerdán.

MTI

2021. június 16., 16:102021. június 16., 16:10

2021. június 16., 16:362021. június 16., 16:36

A magyar diplomácia vezetője erről azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet közösen tartott a Szövetség néven egyesülni készülő három felvidéki magyar párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás – elnökeivel.

„Ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és

Hirdetés
Idézet
ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között” 

– fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon vehessék fel a koronavírus elleni oltást.

Utóbbival összefüggésben azt mondta: Magyarországon Európa leggyorsabb és legeredményesebb oltási kampánya zajlott le, a felnőtt lakosság jóval több, mint 60 százaléka be van oltva, és ezért újabb és újabb lépéseket lehet tenni a normális élet felé.

„Mi már inkább többé, mint kevésbé vagyunk biztonságban” – mutatott rá Szijjártó Péter.
A külügyminiszter beszélt a felvidéki magyar politikai érdekképviselet egységesítési folyamatáról is, amely az MKP, a Híd és az Összefogás elnökeivel szerdán folytatott egyeztetésének egyik témája volt.

„Örülünk annak, hogy a felvidéki magyarokat képviselő pártok egymásra találtak, és szurkolunk nekik, hogy ez az erőegyesítés sikeresen végbemenjen”

– jelentette ki Szijjártó Péter. Aláhúzta: ennek a folyamatnak a végrehajtása kizárólag a három párton és vezetőiken múlik.

A külügyminiszter elmondta: a magyar külpolitikának mindig fókuszában állt, hogy jó viszonyt alakítson ki a szomszédos országokkal, és az, aki megnézi a tizenegy-két évvel ezelőtti helyzetet, látni fogja, hogy milyen komoly erőfeszítéseket kellett tenni annak érdekében, hogy most el lehessen mondani, Magyarország és Szlovákia kapcsolata soha nem volt olyan jó, mint most.

„Ebben a fejlődésben hatalmas szerepet játszott az a tény, hogy amióta mi kormányzunk Magyarországon, azóta a szlovák miniszterelnökök egyre inkább erőforrásként, és nem konfliktusforrásként tekint a felvidéki magyarságra”

– mutatott rá Szijjártó Péter. A külügyminiszter újságírói kérdésre elmondta: a magyar-szlovák viszonylatban meglévő érzékeny kérdések megoldásához közös sikertörténetek kellenek.

Hozzátette: az ilyen lehetséges sikertörténetként tekintenek az új infrastrukturális összeköttetések megteremtésére. Ezek sorában sok van folyamatban, és az idén is lesz olyan, amely befejeződik, ilyen például, hogy a harmadik negyedévben elkészül a Miskolc és Kassa közötti autópálya.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
Hirdetés
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
Hirdetés
Hirdetés