
Szijjártó Péter: nem volt szervezett, nem volt nagymértékű, nem volt a stadiont átható semmifajta diszkriminatív megnyilvánulás vagy viselkedés
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Azok után, hogy nyilvánosságra kerültek a bizonyítékoknak nevezett felvételek, még szánalmasabbnak és gyalázatosabbnak minősíthető az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) döntése – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben, az európai uniós tagországok külügyekért felelős minisztereinek egynapos találkozóján.
2021. július 12., 16:092021. július 12., 16:09
Szijjártó Péter magyar újságíróknak az ülés szünetében nyilatkozva arra reagált, hogy az UEFA, az Európa-bajnokság budapesti mérkőzésein tapasztalt diszkriminatív szurkolói megnyilvánulások miatt, három zárt kapus mérkőzésre és 100 ezer euróra büntette a magyar szövetséget.
A külgazdasági és külügyminiszter az MTI szerint kijelentette:
Hangsúlyozta, a budapesti mérkőzéseken telt ház volt, a játékot jó futballhangulat jellemezte. Emlékeztetett, míg más mérkőzéseken tapasztalt viselkedésért, például azért, hogy lézerrel belevilágítottak a dán válogatott kapusának a szemébe, alacsony büntetést szabtak ki, addig a magyar mérkőzésen feltartott tábla százezer eurós büntetést érdemelt.
„Ezek után azt gondoljuk, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága komoly testület? Erről a döntésről higgadtan, nyugodtan beszélni lehetetlen” – fogalmazott.
Az UEFA honlapjának közlése szerint az Európa-bajnokság budapesti és müncheni találkozóin – a magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze – diszkriminatívan viselkedtek egyes szurkolók, emiatt a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek nézők.
A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek Egyenlő játék feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken a találkozókon.
Ugyanakkor a büntetés csak az UEFA által szervezett mérkőzésekre érvényes, tehát nem érinti a FIFA által szervezett világbajnoki selejtezőket, amelyek során Magyarország szeptember 2-án Angliát fogadja.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!