
Fotó: MTI/Komka Péter
Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban – a koronavírus-járvány megfékezés érdekében – egyelőre csak az általános iskolák alsóbb osztályainak diákjai járnak majd órákra. A felsőbb osztályosok, illetve a középiskolások felváltva járnak majd iskolába, és tanulnak otthon a virtuális oktatás lehetőségeit kihasználva – közölték az illetékesek.
2020. augusztus 10., 12:262020. augusztus 10., 12:26
2020. augusztus 10., 12:422020. augusztus 10., 12:42
Szerbiában vasárnapról hétfőre 27 863-ról 28 099-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma. Vasárnap kilenc újabb halálos áldozata volt a betegségnek, ezzel a halottak száma 641-re emelkedett. Koszovóban egy nap alatt 10 059-ről 10 247-re nőtt az azonosított fertőzöttek és tizenkettővel 327-re a halálos áldozatok száma. Hiány alakult ki a koronavírus-fertőzöttek kezelésére használt gyógyszerekből a kis, balkáni államban, és egyelőre nem lehet tudni, mikor lesznek kaphatók ismét ezek a gyógyszerek.
Az illetékesek közölték, hogy az utóbbi napokban jelentősen csökkent a napi új fertőzöttek száma, ami az elővigyázatossági intézkedések betartásának köszönhető. A statisztikák azt mutatják, hogy az idősebbek nagyon vigyáznak magukra, ám a fiatalok még mindig figyelmetlenek és gyakran felelőtlenül vesznek részt tömegesebb rendezvényeken, házibulikon.
Montenegróban hétfőre 3588-ról 3618-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában kettő halálos áldozata volt a koronavírusnak, így a halottak száma 64-re nőtt. A miniszterelnök közölte, hogy a kormány biztosította a szükséges eszközöket ahhoz, hogy a járvány gazdaságot sújtó hatásai ellenére se kelljen csökkenteni a nyugdíjakat és a közszférában dolgozók béreit.
Bosznia-Hercegovinában vasárnapról hétfőre 14 085-ről 14 318-ra nőtt a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma, és öten haltak bele a Covid-19-betegségbe, a halálos áldozatok száma ezzel 405-re emelkedett.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
szóljon hozzá!