
Aleksandar Vucic szerb államfő
Fotó: Aleksandar Vucic/Facebook
Szerbiában 25 euró értékű pénzjutalomban részesülnek azok, akik beoltatják magukat a koronavírus ellen – jelentette be szerdán Aleksandar Vucic szerb államfő a Pink tévé műsorában.
2021. május 05., 13:372021. május 05., 13:37
2021. május 05., 13:412021. május 05., 13:41
Vucic hangsúlyozta: nem hoznak diszkriminatív intézkedéseket azokkal szemben, akik nem akarják beoltatni magukat, de szeretnék megjutalmazni azokat az állampolgárokat, akik felelősségteljesen viselkednek. Hozzátette: a nyugdíjasoknak kifizetett 30 euró értékű támogatáson felül így minden 16 év feletti állampolgár, aki már beoltatta magát vagy május végéig felveszi valamelyik védőoltást (beleértve a nyugdíjasokat), 25 euró értékű jutalomban részesül.
Mindazonáltal jelezte: akik nem oltatják be magukat és megfertőződnek, nem kaphatnak fizetett betegszabadságot.
A közel hétmillió lakosú Szerbiában eddig 3 millió 620 ezer embert oltottak be. Két és fél millióan kapták meg az első dózist, közülük 1 570 000-en már a másodikat is.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
szóljon hozzá!