Hirdetés

Százezrek menekülnek Kirgizisztánból

[VIDEÓ] Mintegy százezer kirgizisztáni menekült zsúfolódott össze a kirgiz-üzbég határon - közölte hétfőn egy üzbég kormányzati forrás, aki szerint 80 ezren már átjutottak Üzbegisztán területére.

Hírösszefoglaló

2010. június 14., 15:512010. június 14., 15:51

A dél-kirgizisztáni Os városban, a zavargások fészkében teljes épülettömbök és utcák égtek le az üzbég negyedben, amely korábban tele volt forgalmas üzletekkel és vendéglőkkel. A jelentések kiégett épületekről, elszenesedett holttestekről, szórványos lövöldözésről szólnak, és arról, hogy a negyedben nyoma sincs a rendfenntartó erőknek.

Os csak öt kilométerre fekszik az üzbég határtól, ahová a menekültek igyekeznek, de útjuk nem veszélytelen. „A határhoz vezető úton mindenhol holttestek hevernek, és páncélosok lőttek ránk” - mondta el egy asszony, aki már eljutott egy üzbegisztáni menekülttáborba.

Ilyen táborból sebtében már többet is felállítottak a határ mentén. A térségbe érkezett hétfőn Savkat Mirzijajev üzbég miniszterelnök a védelmi miniszter és a belügyminiszter társaságában, hogy felmérje a helyzetet. A védelmi miniszter jelenléte arra utal, hogy katonai konfliktus is kialakulhat a két ország között.

A halálos áldozatok számát hétfőn délután hivatalosan 124-ben állapították meg, s emellett még mintegy 1500-1700-an sebesültek meg, de nem kormányzati források ennél jóval többről beszélnek. A nemzetközi vöröskereszt küldöttsége egyetlen temetőben száz új sírt látott, egy üzbég közösségi vezető pedig azt állította, hogy csak ők maguk kétszáz embert temettek el.

 

 

 Az ideiglenes kormány június 27-ére népszavazást hirdetett az új alkotmányról, amely alátámaszthatná a hatalmát. A referendumot már biztos nem lehet megtartani. A kormány emiatt az előző elnök, Kurmanbek Bakijev felelősségét hangoztatja a zavargásokért, aki azonban tagad. Az összecsapásokat valójában \"kifejezetten szervezett és jól fizetett kirgiz bandák\" szították azzal a céllal, hogy felfordulást teremtsenek az országban - véli Arkagyij Dubnov orosz újságíró, Közép-Ázsia-szakértő. Más elemzők szerint ugyanakkor a bűnöző csoportok is kihasználják az április óta hatalmon levő átmeneti kormány gyengeségét saját céljaikra.

Hétfő délutánig nemzetközi szervezetek és országok több segélyszállítmányt is küldtek a helyszínre. Az adakozók között van Oroszország és az Egyesült Államok is; mindkettő katonai támaszpontot tart fenn az országban, de az északi országrészben. Az amerikai bázis az afganisztáni háború utánpótlásának biztosításában létfontosságú.

Kirgizisztánban az üzbégek az ötmilliós lakosság 15 százalékát teszik ki, de ezen a déli vidéken többségben vannak. Ők főleg földműveléssel foglalkoznak, míg a kirgizek jellemzően állattenyésztők. A termékeny Fergánai-medence, ahol Os városa is fekszik, a történelem során általában egy-egy uralkodó birtokában volt, de Joszif Sztálin szovjet pártfőtitkár felosztotta Üzbegisztán, Kirgizisztán és Tádzsikisztán között, tartósítva köztük a rivalizálást.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
Hirdetés
Hirdetés