
Fotó: Agerpres
2009. február 09., 08:502009. február 09., 08:50
Az előzetes várakozások szoros eredményt jósoltak, számos gazdasági tömörülés, a szakszervezetek és a Svájci Néppárt (SVP) ugyanis a növekvő munkanélküliség, a tömeges keleti bevándorlás és a bűnözés elterjedésének veszélyére utalva a „nem” szavazatok mellett érveltek. Svájc 7,2 millió lakosának mintegy 21 százaléka külföldi származású (a románok száma négyezerre rúg), és csak a tavalyi év során 80 ezren telepedtek le a kantonok országában, éppen ezért sok svájci állampolgár gondolkodik úgy, hogy a személyek szabad mozgásából az EU-nak több előnye származik, mint nekik. A bevándorlásellenes SVP ezekre a félelmekre építette a vasárnapi népszavazást megelőző kampányát: szerintük, ha kiterjesztik a személyek szabad mozgásának jogát a románokra és bolgárokra is, akkor az a gazdasági válság további elhúzódását, a kelet-európaiakra jellemző korrupció és bűnözés Svájcba való beengedését jelenti. Ennek következtében nőni fog a munkanélküliség, emelkedni fognak az adók, a beérkező idegenek miatt még többen elvesztik majd állásaikat, és nőni fog a bűnözési ráta is. Romániában számos emberjogvédő szervezet és politikai párt emelte fel szavát az ellen, hogy kampányplakátjain a Svájci Néppárt az ország testét marcangoló varjakként ábrázolta a román és bolgár munkavállalókat. Eközben a berni kormány és a parlament többi pártja támogatta a megállapodás kiterjesztését.
A népszavazás tétje volt a szövetségi köztársaságnak az Európai Unióhoz fűződő viszonya is. Ha az állampolgárok nemmel szavaztak volna, ez automatikusan azt jelenti, hogy a korábban az uniós munkavállalókra kötött egyezmények is semmisek és érvénytelenek lesznek. A svájci parlament még tavaly a szerződések megújítása, valamint a bolgár és román munkavállalók beengedése mellett döntött, de az ellenzők elég aláírást gyűjtöttek egy népszavazás kikényszerítéséhez. Az eredeti megállapodást az EU-val – a svájci, illetve az uniós munkavállalás kölcsönös kiterjesztésére – 67 százalékos szavazati többséggel 2000-ben hagyták jóvá a svájci szavazók. Ezt azóta kiterjesztették a 2004-ben újonnan csatlakozott tíz tagországra is. A megállapodásokhoz közvetlenül kapcsolódik hat további kétoldalú egyezmény – ezeket 1999-ben írta alá az EU és Svájc –, amelyek a kereskedelem, a légi és a közúti szállítás, a mezőgazdaság és a kutatások terén bontja le a kétoldalú korlátozásokat. A bolgár és a román munkavállalókra csak fokozatosan terjesztik majd ki az uniós megállapodás hatályát. A következő hét évben, 2016-ig bevándorlási korlátozásokat rendelhet el Svájc, amiket utána további 3 évre meghoszszabbíthat.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.