2009. március 26., 18:002009. március 26., 18:00
„Új választás nélkül, új keretek között a pártokhoz nem szorosan kötődő, noha tőlük nem szükségképpen egyenlő távolságra lévő válságkezelő kormány akkor lehet működőképes, ha bírja a parlamenti pártok eltérő hőfokú, de világos támogatását. Ez a támogatás nyilvánvalóan nem alakult ki, ezért nem is vagyok jelöltnek tekinthető” – szögezte le csütörtökön Surányi a Népszabadság online kiadásának.
Az MSZP és az SZDSZ csütörtökön újabb egyeztetésre ült össze a miniszterelnök személyéről, miután a szabad demokraták még a hét elején tudatták: eddig a napig kell a szocialistáknak megtalálniuk az általuk is elfogadható miniszterelnök-jelöltet, ellenkező esetben az SZDSZ is támogatja a Fidesz és az MDF által szorgalmazott előrehozott választásokat. Az egyeztetés rövid idő alatt, fél óra alatt véget is ért, ám a szabad demokraták delegációjának tagjai távozásuk után nem nyilatkoztak a sajtó képviselőinek. MSZP-s források szerint a továbbiakban egy új, eddig meg nem nevezett jelölt is szóba kerülhet.
A Magyar Nemzet délután úgy tudta, hogy az új jelölt Patai Mihály, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, az UniCredit Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója lehet. Később azonban a Népszabadság online kiadása szerint Patai Mihály is elutasította a kormányfőjelöltséget.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.