2010. június 07., 10:132010. június 07., 10:13
Az ország 12 megyéjében 265 településen védekeztek az ár ellen, több mint 23 ezren. Több helyen megkezdődött az apadás, ez alól kivétel Felsőzsolca, ott súlyosbodott a helyzet. A településről eddig 861 főt kellett kimenekíteni. A legnagyobb feladatot továbbra is a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyók mentén történő védekezés és az ott élő lakosság életének és vagyonának védelme jelentette. A legkritikusabb folyó továbbra is a Hernád.
Összesen több mint 21 ezren védekeztek az árvíz ellen, köztük a kormány által kirendelt rendvédelmi szervek munkatársai is, valamint többek között Bihar megyéből érkezett önkéntesek is. Országosan 3607 embernek kellett elhagyni otthonát. A legtöbben, több mint 3400-an Borsod-Abaúj-Zemplén megyében kényszerültek arra, hogy átmenetileg befogadó helyeken, illetve rokonoknál vagy barátoknál találjanak menedéket az árvíz okozta veszély miatt.
Továbbra is sokan vannak olyanok, akik a hatóságok kezdeményezése ellenére sem hagyták el otthonukat, vállalva az életveszélyt is. Miskolc megközelítése a terelések és a torlódások miatt egyre nehezebb, kritikus helyzet alakult ki a város északkeleti bejáratánál a 3. számú főútvonal elöntése miatt. Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője szerint akár 100 milliárd forintnyi kár is keletkezhet.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.