Hirdetés

Sólyom-látogatás: a magyar külügy túllépne a történteken

Túl kell lépni az államfő erdélyi útjával kapcsolatos problémákon - mondta a budapesti külügyminisztérium szóvivője szerdán Budapesten. Szelestey Lajos szerint a magyar külügy úgy gondolja, hogy nem követett el hibát. Nem szerepelt rossz szóhasználat abban a hivatalos külügyi jegyzékben, amelyben bejelentette a román félnek az elnöki látogatást. A román fél által kifogásolt „autoguvernare” szó csak egy előzetes udvariassági levélben szerepelt.

MTI

2009. március 19., 11:302009. március 19., 11:30

„Ezer szállal köt össze bennünket az élet.” Annyira fontos a két ország együttműködése, olyan stratégiai jelentőségű, hogy ezen túl kell lépni. A NATO- és az EU-kapcsolatok alapján, a jószomszédi viszony alapján, a két országban élő kisebbségekre való tekintettel „azt mondjuk, hogy nézzünk előre”. Meg kell próbálni megkeresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel az eddig elért eredmények továbbfejleszthetők - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Szelestey Lajos. Hozzátette: a külügyminisztérium nem akar politikai kérdést csinálni az ügyből, és nem.

A magyar külügy úgy gondolja, hogy nem követett el hibát. Nem szerepelt rossz szóhasználat abban a hivatalos külügyi jegyzékben, amelyben bejelentette a román félnek az elnöki látogatást. A román fél által kifogásolt „autoguvernare” szó csak egy előzetes udvariassági levélben szerepelt. A dokumentumot a Köztársasági Elnöki Hivatal írta és a bukaresti magyar nagykövetség fordította románra – tette hozzá.

Éppen ezért nem érthető a román fél reakciója. Nem fogadható el magyar szempontból az a román reakció, hogy Sólyom László útja nem szolgálta a két ország közötti stratégiai együttműködést – mondta a szóvivő.

Az autonómia ügyében nem változott a magyar politikai vezetés álláspontja: Budapest támogatni tud minden olyan koncepciót autonómia ügyben, amelyben egyetért az adott nemzeti kisebbség reprezentatív vezetése a többségi nemzettel – tette hozzá.

Traian Băsescu kedden arról beszélt, hogy Sólyom László köztársasági elnök nem tartja tiszteletben Románia alkotmányát, a magyar tisztségviselőket szívesen látják ugyan Romániában, de senki ne tegyen olyan nyilatkozatokat, amelyek ellentétesek a román alaptörvénnyel.

A román elnök azt mondta: a magyar fél leszállási engedélyt kért gépe számára március 15-re, hogy részt vehessen Hargita megye önkormányzatának meghívására. Ez utóbbi intézmény nevét Băsescu is a szó szerinti fordításban mondta: „autoguvernare”. A megyei önkormányzatokat ugyanakkor Romániában „tanácsnak” - consiliu - nevezik.

A magyar félnek tudnia kellett volna, hova jön, nem jöhetnek a Hargitai önkormányzathoz (autoguvernare), de a megyei tanácshoz igen - mondta Băsescu.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés