2010. január 13., 09:112010. január 13., 09:11
A magyar államfő elnöki megbízatásának ötödik záróévében áttekintve a ciklus külügyi és diplomáciai tevékenységét, többek között kiemelte: minden fórumon és tárgyaláson érvelt a kulturális nemzet fogalmának és létező valóságának elfogadásáért.
Európában nyilvánvalóan léteznek olyan közösségek, amelyeket összetart a közös nyelv, a kultúra, történelem és identitástudat, tekintet nélkül az országhatárokra és az állampolgárságra. Az ilyen kulturális nemzethez tartozás és kinek-kinek a saját államához való lojalitása nem mond ellent egymásnak – fejtette ki.
Hozzátette: a kulturális nemzetnek egy másik államban kisebbségben élő részei akkor integrálódnak gyümölcsözően az adott államba, ha a más nemzetiségűekben nem veszélyt vagy legalábbis problémát látnak, hanem értéknek és országuk gazdagodásának tekintik őket. Megjegyezte: felhívásai a „felszabadult nyitottságra és kölcsönösségre” nem mindig találtak fogadtatásra a szomszédos országokban, ahol pedig hárommillió magyar él.
Ennek érdekében tovább kell fáradozni – hangsúlyozta. Felidézte, hogy az öt évvel ezelőtti fogadáson elmondta, a magyar külpolitika prioritásai húsz éve változatlanok: az erős euroatlanti elkötelezettség, az európai integráció, a környező országokban élő magyarságért való felelősségvállalás, az ő érdekükben folytatott békés szomszédságpolitika.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.