
2009. július 10., 10:052009. július 10., 10:05
„Kihívásuk abban áll, hogy valamit – a trianoni döntést – radikálisan meg szeretnék változtatni. Ez olyan dolog, amely egész Európát egy újabb katonai konfliktusba sodorhatná, ami mindannyiunk számára nagyon veszélyes” – jelentette ki szerdán Ján Slota. A koalíciós politikus a TASR hírügynökség azon kérdésére válaszolt, hogy támogatásra találhat-e az európai intézményekben a magyar politikusoknak a szlovák államnyelvtörvényt érintő bírálata. Slota szerint a „magyar szélsőségesség” kérdését összeurópai szinten kellene megoldani. Szerinte Magyarország szinte minden szomszédjával konfliktusban áll.
„A magyar parlament lassan szeretné felhívni a szlovák, a román és a szerb kormányt arra, hogy adjon politikai autonómiát azoknak a területeknek, ahol kisebbségük él” – húzta alá. Megjegyezte: az SNS már legalább egy évtizede állandóan figyelmeztet ezekre a magyar törekvésekre. „Állandóan valamiféle Kárpát-medencéről beszélnek, és azt összevetik a történelmi Magyarországgal (szlovák szóhasználatban Uhorsko). Ez veszélyes gondolat” – mutatott rá Slota. „Ha Magyarországon többségbe kerül a neonácizmus és a neofasizmus, azt végeredményben Európa egészének kell majd megoldania” – zárta nyilatkozatát.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.