Hirdetés

Slota újabb kirohanása

Ismét durva sértéseket fogalmazott meg Göncz Kinga magyar külügyminiszterrel szemben Ján Slota, a szélsőségesen magyarellenes pozsonyi kormányerő, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.

MTI

MTI

2008. október 07., 00:002008. október 07., 00:00

Slota egy vasárnap délutáni rendezvényen nemcsak „nyomorultnak” nevezte a magyar külügyminisztert, hanem a kettős keresztet avató ünnepség után újságíróknak nyilatkozva még Konrad Henleinhoz (a náci Németországhoz csatolt Szudétavidék egykori birodalmi biztosához) és – kimondatlanul – Adolf Hitlerhez is hasonlította Göncz Kingát. „Amit ezek (magyarok) művelnek, az már az arrogancia csúcsa. Henleinhoz és ahhoz a müncheni pincebeli kis bajszos emberkéhez hasonlíthatom. Annak ugyanolyan volt a retorikája, mint ennek az asszonyságnak. Talán már neki is serken az a kis bajuszkája” – idézte a pozsonyi Pravda tegnap Ján Slotát.

A Szlovák Nemzeti Párt elnöke az ország keleti végén fekvő Kapipálvágásán vasárnap ismét a szlovák államiságot jelképező monumentális kettős keresztet avatott. Slota a kereszt alatt elhangzott szónoklatában ismét „kócos asszonynak” nevezte Göncz Kingát, majd nyomatékosan megerősítve korábbi mondását, kijelentette: „valóban kócos, egy nyomorult”, aki fenyegetőzni mer, és kérdéseket tesz fel annak a szlovák kormányfőnek (Robert Ficónak), akinek még „a cipője sarkáig sem ér fel”. Ezzel arra utalt, hogy múlt héten Göncz bekérette a budapesti szlovák nagykövetet.

Slota rendre kivitelezi régi álmát: monumentális kettős keresztekkel tűzdeli körbe Szlovákiát. Vasárnap, a sorban hetediknek felállított kapipálvágásai kereszt alatt kijelentette: a kettős keresztek üzenete, hogy a Magyarországról Szlovákiába érkezők „tudomásul vegyék: nem a Felvidéken, hanem Szlovákiában vannak”. Slota, aki a vasárnapi rendezvényre egyébként saját helikopterével érkezett, a sajtó kérdésére nem titkolta: igenis ivott, mert az ott élő barátjának édesanyja kiváló ribizkeborral látta őt vendégül. Robert Fico kormányfő tegnap elhatárolódott koalíciós partnere kijelentéseitől.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés