2010. június 17., 16:552010. június 17., 16:55
A magyar kormány képviselőjét pénteken Bukarestben a Cotroceni Palotában fogadja Traian Băsescu román államfő, ezt követően Semjén Zsolt megbeszélést folytat Emil Boc miniszterelnökkel.
A magyar miniszterelnök-helyettest hivatalában fogadja Daniel pátriárka, a román ortodox egyház vezetője. Semjén Zsolt a nap folyamán megbeszélést folytat Markó Bélával, az RMDSZ elnökével, Románia miniszterelnök-helyettesével és Elena Udrea regionális fejlesztési és turisztikai miniszterrel – olvasható a közleményben.
A hivatalos látogatás szombaton Erdélyben folytatódik, ahol Semjén Zsolt Sepsiszentgyörgyön polgármesterekkel és megyei közigazgatási vezetőkkel találkozik.
Ezt követően a kereszténydemokrata politikus Kolozsváron látogatást tesz a Sapientia Egyetemen és tárgyalásokat folytat az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum tagjaival, többek között Tőkés Lászlóval, az Európai parlament közelmúltban megválasztott alelnökével. Ezt követően megkoszorúzza Márton Áron erdélyi püspök Szent Mihály templom mellett lévő szobrát és találkozik a református, az unitárius és az evangélikus egyház püspökeivel.
Vasárnap Gyulafehérváron Jakubinyi György római katolikus érsekkel folytat megbeszélést.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.