2010. szeptember 24., 10:122010. szeptember 24., 10:12
Az államfő szerint ilyen volt a magyar állampolgárság megszerzésének megkönnyítése, valamint a trianoni szerződés évfordulójának a nemzeti összetartozás napjává történt nyilvánítása.
Emlékeztetett arra, hogy az Országgyűlés elfogadott egy nyilatkozatot a magyar nemzet összetartozásáról. Schmitt a magyarországi kormányváltást új korszak kezdetének nevezte az anyaország és a külföldön élő magyarság közötti viszonyban, mert „a nemzeti együvé tartozást mostantól nemcsak szavakban, hanem tettekben is érezni lehet majd”.
„A legfontosabb a nemzetben való gondolkodás. Nem 10 millióan vagyunk, hanem több mint 15 millióan” – mondta Schmitt Pál. – „Mi sem lehet szebb dolog egy egy hónapja megválasztott köztársasági elnök számára, mint az, hogy amerre csak jár a világon, magyar emberekkel találkozzék. Amerre csak megyek, hirdetem, hogy a magyar nemzet egységes és oszthatatlan. A köztársaság elnökeként azért fogok fáradozni, hogy ne csak a demokrácia őre legyek, ne csak az egyik nagykövete a magyar nemzetnek, hanem azért is, hogy együvé tartozzunk” – mondta Schmitt.
Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet az Európai Unióban is erős lesz. Az államfő szerint sokkal erősebbek azok a kapcsok, amelyek összekötik a magyarságot, mint például az anyanyelv és a kultúra, mint azok a dolgok, amelyek elválasztják. Az MTI-nek nyilatkozva Schmitt Pál rámutatott, hogy jelenlegi amerikai tartózkodása idején öt alkalommal találkozott helyi magyarokkal, és a New York környéki magyarságot az összetartozás nagyon erős letéteményesének nevezte.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.