2009. június 17., 11:412009. június 17., 11:41
A BBC kedd esti beszámolója szerint a munkavállalóknak és családtagjaiknak – összesen 115 embernek, köztük kisgyerekeknek és várandós nőknek – egy templomban rendeztek be átmeneti szállást.
Előzőleg csaknem egy héten át szidalmazták őket helyi fiatalok, akik végül három lakást meg is rongáltak.
Szemtanúk beszámolói szerint egy hozzávetőleg húsz fős banda terrorizálta éjszakánként a román családokat. Több lakás ablakát betörték, és az egyik levélládába állítólag kimásolt szövegrészletet dobtak be Hitler Mein Kampf című művéből.
A románokat befogadó templom elöljárói közölték, hogy a családok addig maradhatnak, ameddig szükséges. Az érintett dél-belfasti városnegyed utcáin rendőrjárőrök cirkálnak.
A negyed lakói tiltakozó demonstrációt szerveztek a közösség bevándorló tagjait ért támadások ellen. A tüntetők összetűzésbe keveredtek több fiatallal, akik éppen egy helyi ivóból távoztak, és náci karlendítéssel provokálták, majd üvegekkel meg is dobálták a tömeget.
Nem először ér támadás kelet-európaiakat az északír fővárosban. Április közepén, szintén Belfast egyik déli negyedében ott dolgozó magyar nőket támadtak meg helybéli fiatalok. Egy nagy létszámú – szemtanúk szerint harminc főből álló – banda törte rá az ajtót a négy magyar nőre, akik a ház konyhájába menekültek a rendőrség megérkezéséig. A incidensről annak idején beszámoló Belfast Telegraph című helyi lap „rasszista indíttatásúnak” nevezte, a rendőrség hivatalosan „gyűlölet vezérelte” esetnek minősítette a történteket.
A Sky News beszámolója az incidensekről:
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.