Hirdetés

Románia és más európai országok is mentőegységet küldenek Törökországba, román diákok kértek segítséget a hazatéréshez

•  Fotó: Twitter

Fotó: Twitter

A kormány hétfői döntése értelmében Románia kereső- és mentőegységet küld Törökországba, ahol a hétfőre virradó éjszaka több száz ember halálát követelő, a Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű földrengés következett be.

Hírösszefoglaló

2023. február 06., 12:022023. február 06., 12:02

A döntést az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) ülésén hozták meg, amelyet Nicolae Ciucă miniszterelnök hívott össze a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főigazgatóságának (DSU) javaslatára, a Klaus Iohannis államfővel való konzultációt követően.

A kormány közleménye szerint a török hatóságok nemzetközi segítséget kértek, amit az Európai Bizottság Veszélyhelyzet-kezelési Koordinációs Központja (ERCC) továbbított a román hatóságoknak.

Az európai polgári védelmi mechanizmus aktiválását követően a román kormány úgy döntött, hogy Törökországba küldi az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU) mentésre és keresésre szakosodott különítményét (RO-USAR).

Az akcióban részt vesz a bukaresti SMURD egy orvoscsapata, illetve a román légierő személyzete is – olvasható a közleményben.

Hirdetés

A bukaresti külügyminisztérium azt közölte, hogy Románia ankarai nagykövetségét egy román állampolgárságú diákokból álló csoport kereste meg, amelynek tagjai az Erasmus-program keretében tanulnak Törökországban.

A diákok a földrengés sújtotta Kahraman Maraş településen tartózkodnak, és segítséget kértek a hazatéréshez.

A nagykövetség konzuli csoportja a helyszínre indult, hogy segítsen a kilenc diáknak és tanáruknak.


A közlés szerint már hétfőn haza is szállítják őket azzal a repülőgéppel, amely a román mentőegységet viszi a helyszínre.

Nicolae Ciucă miniszterelnök hétfőn Twitter-üzenetben fejezte ki szolidaritását és együttérzését a török népnek, és hangsúlyozta, hogy Románia kész támogatást nyújtani a Törökországban történt pusztító földrengés után.

Az Európai Unió vezetői, valamint Jens Stoltenberg NATO-főtitkár támogatásáról biztosította a földrengés sújtotta Törökországot és Szíriát, az EU közölte: az uniós mentőcsapatok már elindultak a térségbe.

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára Twitter-üzenetében szolidaritását fejezte ki és közölte, a szövetségesek támogatást mozgósítanak a földrengés sújtotta Törökországnak.

„Teljes szolidaritásukat fejezük ki szövetségesünkkel, Törökországgal a szörnyű földrengést követően” – fogalmazott a NATO-főtitkár, majd hozzátette: felvette a kapcsolatot Recep Tayyip Erdogan török elnökkel és Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszterrel.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke üzenetében az EU teljes szolidaritását fejezte ki Törökország és Szíria lakosságával. Közölte: Európa támogatása már úton van a térségbe.

Az EU készen áll arra, hogy további segítséget nyújtson – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Charles Michel, a tagországok vezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke üzenetében részvétét fejezte ki az áldozatok családjainak, a sérülteknek mielőbbi felépülést kívánt. Végezetül az Európai Unió szolidaritását fejezte ki.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke üzenetében hangsúlyozta, Európa Törökország és Szíria népe mellett áll ezekben a nehéz pillanatokban.

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azt írta: az EU kész segíteni, és együtt érez Törökország és Szíria népével.

Janez Lenarcic válságkezelésért felelős uniós biztos Twitter-üzenetében azt közölte, a reggeli földrengést követően az Európai Unió aktiválta az uniós polgári védelmi mechanizmust, sürgősségi koordinációs központján keresztül pedig összehangolja az Európából érkező mentőcsapatok kiküldését.

Hollandia és Románia mentőegységei már úton vannak – tette hozzá az uniós biztos.

Vlagyimir Putyin orosz elnök is segítséget ajánlott fel török és szíriai hivatali partnerének a földrengés utáni mentési munkálatokhozé

Putyin a moszkvai tájékoztatás szerint telefonon részvétét fejezte ki Recep Tayyip Erdogan török államfőnek a természeti csapás áldozatai miatt, és kifejezte Oroszország készségét a segítségnyújtásra. Hasonló tartalmú eszmecserét folytatott az orosz vezető Bassár el-Aszad szíriai elnökkel.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériuma közölte, hogy kész két, mentőalakulatokat szállító Il-76-os repülőgépet Törökországba indítani a Gaziantep tartományban történt földrengés következményeinek elhárítására. A

tárcavezető, Alekszandr Kurenkov utasítására a minisztérium Centroszpasz légimozgékonyságú egységének száz szakemberét helyezték készenlétbe.

Mint arról beszámoltunk, hétfő hajnalban 7,8-as erősségű földrengés következett be Törökország és Szíria határának közelében, több száz ember halálát okozva.

A földrengés helyi idő szerint 4:17-kor következett be, epicentruma a török Gaziantep város közelében volt, nem messze a török-szír határtól.

A jelenlegi adatok szerint a földrengés mindkét országban emberek százainak halálát okozta, a halottak száma már meghaladja a hétszázat.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Trump: Irán sokat ígért, de nem eleget, az iráni elnök szerint nem lehet erőszakkal tárgyalásra kényszeríteni őket

Irán „sokat ajánlott, de nem eleget” – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton, miután közölte, hogy nem küld delegációt Pakisztánba a hétvégén megrendezendő, megállapodás megkötését célzó újabb tárgyalási fordulóra.

Trump: Irán sokat ígért, de nem eleget, az iráni elnök szerint nem lehet erőszakkal tárgyalásra kényszeríteni őket
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt

A NATO keretében Román kérésre a következő hetekben egy, a Fekete-tengeri biztonságnak szentelt ülést tartanak – jelentette be Oana Ţoiu külügyminiszter a szombati galaci drónincidens kapcsán.

Románia kérésére NATO-tanácskozást tartanak a Fekete-tenger térségének biztonságáról az orosz fenyegetés miatt
2026. április 26., vasárnap

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették

Fegyveres támadó nyitott tüzet helyi idő szerint szombat este Washingtonban a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, amelyen Donald Trump elnök is jelen volt.

Lövöldözni kezdett egy férfi a fehér házi tudósítók díszvacsoráján, Trumpot kimenekítették
2026. április 25., szombat

XIV. Leó pápa: a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést

XIV. Leó pápa azzal a felhívással fordult az emberiséghez egy szombaton nyilvánosságra hozott videóüzenetében, hogy a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést.

XIV. Leó pápa: a világon mindenütt töröljék el a halálbüntetést
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Mégsem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei

Nem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei, akik az iráni kormány képviselőivel tárgyaltak volna közvetve a reménybeli békemegállapodásról a hét végén. Ezt Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton.

Mégsem utaztak Pakisztánba az amerikai elnök küldöttei
2026. április 25., szombat

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról

Ukrajna hajlandó valamely azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton Bakuban, Ilham Aliyev azeri elnökkel folytatott megbeszélései után.

Zelenszkij: Ukrajna hajlandó azerbajdzsáni helyszínen tárgyalni Oroszországgal a háború lezárásáról
2026. április 25., szombat

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Merz: nem lehetséges a gyors ukrán EU-csatlakozás

Friedrich Merz német kancellár pénteken stratégiát javasolt Ukrajna EU-csatlakozásának felgyorsítására, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „azonnali” csatlakozás nem lehetséges.

Merz: nem lehetséges a gyors ukrán EU-csatlakozás
2026. április 25., szombat

Levélszavazásról, a támogatások felhasználásának ellenőrzéséről is szó esett Magyar Péter és Pásztor Bálint egyeztetésén

A Vajdaságba küldött anyaországi támogatások felhasználásának ellenőrzését ígérte Magyar Péter, amikor Budapesten fogadta Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét szombaton.

Levélszavazásról, a támogatások felhasználásának ellenőrzéséről is szó esett Magyar Péter és Pásztor Bálint egyeztetésén
2026. április 25., szombat

Megnevezte helyettesét Magyar Péter

Miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban Orbán Anita – jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő Facebook-oldalán szombaton.

Megnevezte helyettesét Magyar Péter
Megnevezte helyettesét Magyar Péter
2026. április 25., szombat

Megnevezte helyettesét Magyar Péter

Hirdetés
Hirdetés