
Képünk illusztráció
Fotó: Police.hu
Egy hónapra letartóztatott három román embercsempészt a Tatabányai Járásbíróság, akik a gyanú szerint megkíséreltek tizenkét szír állampolgárt Ausztriába juttatni.
2020. november 24., 15:252020. november 24., 15:25
2020. november 24., 15:272020. november 24., 15:27
Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-nek elmondta: az egyik férfi szombat reggel egy belga rendszámú járműbe felvette a tizenkét embert és a magyar-osztrák határ felé haladt velük.
Az M1-es autópálya Tata közeli pihenőjében azonban a rendőrök ellenőrizték a gépkocsit, az utasterében és a csomagtartójában pedig megtalálták a szíreket. A felvezető gépkocsit száz kilométerrel távolabb állították meg.

Elfogtak a magyar rendőrök szombaton az M1-es autópályán Tatánál egy román sofőrt, aki tizenkét migránst akart Ausztriába vinni – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!