A La Repubblica című római napilap tegnapi értesülése szerint csütörtökön két roma nemzetiségű román állampolgár megkísérelt elrabolni egy hároméves kislányt az egyik cataniai bevásárlóközpontban. A kislány az édesanyja társaságában tartózkodott a plázában, amikor egy roma koldusnő lépett hozzájuk. Az anya elküldte, ám néhány perccel később, amikor éppen a megvásárolt árut rakta be a parkolóban álló autó csomagtartójába, a roma nő visszatért, és egy férfi segítségével megpróbálta elrabolni a bevásárlókocsiban ülő kislányt. Nem jártak sikerrel, a nő pedig értesítette férjét, aki a helyi rendőrség kötelékében dolgozik. A férj a helyszínre küldött egy járőrt, amely letartóztatta a két gyanúsítottat.
Időközben két ügyész kihallgatta Ioan Rust, azt a román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy hónappal ezelőtt leszúrt és megerőszakolt egy lesothói diáklányt az olasz fővárosban. A római Regina Coeli börtönben előzetes letartóztatásban lévő férfi a kihallgatás során tagadta az ellene felhozott vádakat. Elmondása szerint nem történt erőszak, mivel a lány beleegyezett, hogy vele töltse az éjszakát. A kés használatát azzal indokolta, hogy át kellett vágnia egy kerítést. Közben az olaszországi románok által elkövetett bűncselekmények Spanyolországban is reakciókat váltottak ki az ott élő románok körében. Angela Plăcintar, egy bevándorlószervezet elnöke közölte: attól tart, hogy az Olaszországból kiutasított románok Románia helyett az ibériai országban kötnek ki.
B. L.
Mohácsi: katasztrofális a romák helyzete
Katasztrofális állapotokat tapasztalt Mohácsi Viktória az olaszországi táborokban lakó romák körében. A liberális európai parlamenti képviselőnő az EP strasbourgi székházában elmondta, az Uniónak sürgősen átfogó romastratégiát kell kidolgoznia, és ezt minden tagállamnak el kellene fogadnia. Mohácsi részt vett a romák helyzetéről folytatott tegnapi plenáris vitán is, amelynek megtartásáról a romaellenes pogromok miatt döntöttek. A vita során az EP elítélte az olaszországi romaellenes támadásokat, és felszólította Rómát: tartsa tiszteletben az EU előírásait.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.
Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.
Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.
Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.
Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.
Az Európai Bizottság a két ország kérésére műholdas felvételeket bocsát Bulgária és Románia rendelkezésére a Fekete-tengeren a kereskedelmi hajók ellen elkövetett támadások nyomán kialakult helyzet felméréséhez.