
Nagy várakozás előzte meg a két világnagyhatalom vezetőjének genfi találkozóját
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Visszatér állomáshelyére a washingtoni orosz és a moszkvai amerikai nagykövet – jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök az amerikai hivatali partnerével, Joe Bidennel lefolytatott szerdai genfi csúcstalálkozót követően. A megbeszélés után a két államfő közös közleményt bocsátott ki a hadászati stabilitásról, amelyben leszögezik: egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei.
2021. június 16., 19:142021. június 16., 19:14
2021. június 16., 21:562021. június 16., 21:56
Az orosz államfő elmondta, hogy a két külügyminisztérium széleskörű tárgyalásokat indít. A felek megállapodtak, hogy konzultációkat kezdenek a kiberbiztonságról is. Putyin a tárgyalásokat konstruktívnak nevezte, amelyeken nem volt ellenséges a hangulat. Közölte, hogy a felek igyekeztek megérteni egymás álláspontját.
Az orosz elnök elmondta azt is, hogy kielégítette az a magyarázat, amelyet amerikai hivatali partnere telefonon adott az őt illető durva kijelentéseire. Joe Biden annak az április 13-i beszélgetésnek az alkalmával tett javaslatot a csúcstalálkozóra is. Mint emlékezetes, Biden egy márciusi televíziós interjúja során igenlően válaszolt arra a riporteri kérdésre, hogy gyilkosnak tartja-e az orosz vezetőt. A gyilkos kifejezéssel kapcsolatban Putyin a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Egyesült Államok minden nap megöl valakit, és egy csapással százakat ölt meg Afganisztánban.
Fotó: Orosz elnöki hivatal
A vezetők órákon át tanácskoztak a Villa La Grange-ban Genfben. A megbeszélések két ülésben zajlottak. Az első, körülbelül 93 percig tartó, szűkkörű tanácskozáson az elnökökön kívül Szergej Lavrov orosz, illetve Antony Blinken amerikai külügyminiszter, valamint tolmácsok vettek részt. A második, kibővített körben zajló, mintegy 65 perces megbeszéléshez több orosz és amerikai tisztségviselő csatlakozott.
A szerdai genfi csúcstalálkozót követően Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök közös közleményt bocsátott ki a hadászati stabilitásról, amelyben leszögezik: egy nukleáris háborúnak nincsenek győztesei. „Ma megerősítjük elkötelezettségünket azon elv mellett, hogy a nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és ilyen háborút soha nem szabad azt kirobbantani” – hangsúlyozta a Kreml sajtószolgálata által ismertetett kommüniké. A közlemény szerint két ország nukleáris fegyverzetellenőrzés iránti elkötelezettségének bizonyítéka a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött Új START-szerződés közelmúltbeli meghosszabbítása. „E célok elérése érdekében Oroszország és az Egyesült Államok hamarosan átfogó kétoldalú párbeszédet indít a stratégiai stabilitásról, amely érdemi és erőteljes lesz” – hangzott a dokumentum.
Fotó: Orosz elnöki hivatal
Biden hozzátette: az orosz államfő tettei miatt csökken országa tekintélye a nemzetközi porondon, miközben Oroszország kétségbeesetten igyekszik, hogy biztosítsa nagyhatalmi helyzetét. Az amerikai elnök a kritikák ellenére jelezte: van kilátás az orosz–amerikai kapcsolatok javítására. Megjegyezte: nincs gondja azzal, hogy üzleteljen Oroszországgal, ameddig Moszkva követi a nemzetközi normákat. Biden szerint a szerdai csúcstalálkozó pozitív légkörben zajlott.
Biden a csúcstalálkozón tájékoztatta az orosz elnököt arról, hogy az Egyesült Államok válaszol minden lépésre, amely Washington vagy szövetségesei alapvető érdekei ellen irányul. Ezt Biden mondta el a találkozót követő sajtóértekezletén. Az elnök hozzátette: hangsúlyozta Putyin előtt, hogy továbbra is megingathatatlanul elkötelezett Ukrajna szuverenitása mellett. Biden az emberi jogok helyzetéről is tárgyalt az orosz államfővel. Kiemelte: ezekben az esetekben nem arról van szó, hogy politikája Oroszország ellen irányul, hanem az amerikai nép identitásáról. „Arról van szó, akik vagyunk” – húzta alá Biden. „Hogy lehetnék az Egyesült Államok elnöke úgy, hogy nem szólalok fel az emberi jogok megsértése ellen?” – tette hozzá Biden.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
A moldovai polgárok többsége elveti a Romániával való egyesülést – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Románia még a kereskedelmi repülőjáratok rovására is támogatta az Egyesült Államok Irán elleni katonai műveleteit – jelentette ki Mark Rutte.
Ukrajna úgy véli, hogy sikerült megszereznie a Fehér Ház támogatását egy olyan művelethez, amelynek célja, hogy Oroszországot érdemi tárgyalásokra kényszerítse – közölte a Kyiv Independent saját értesülésekre hivatkozva.
szóljon hozzá!