
Megegyeznek? Trump szerint Putyin és Zelenszkij megállapodásra juthat az ukrajnai háború lezárásáról
Fotó: Facebook/Volodimir Zelenszkij
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy Svájcban találkozik Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hozzátéve, hogy szerinte Zelenszkij és Vlagyimir Putyin orosz elnök most olyan ponton vannak, ahol meg tudnak állapodni a háború befejezéséről.
2026. január 22., 09:282026. január 22., 09:28
Trump elmondta, hogy tárgyal Putyin elnökkel, aki szerinte megállapodást akar kötni a közel négy éve tartó háború befejezéséről, és hozzátette, hogy szerinte Zelenszkij is kész a megállapodásra.
egy beszélgetés során, miután előre megírt beszédet tartott a világ vezetőinek és üzleti vezetőknek a svájci Davosban.
A Trump és Zelenszkij közötti találkozót csütörtökre tervezik.
Trump elmondta, hogy korábban remélte, hogy hamarabb sikerül megállapodást kötni a háború befejezéséről, de a két vezető között „rendkívüli gyűlölet” uralkodott.
A múlt héten Trump a Reutersnek azt mondta, hogy Zelenszkij volt a fő akadálya a megállapodás elérésének.
Szerdán azt mondta, hogy
„Azt hiszem, elmondhatom, hogy már elég közel vagyunk” – mondta. „Meg kell állítanunk... Úgy gondolom, hogy most már olyan ponton vannak, ahol össze tudnak ülni és meg tudnak állapodni. Ha nem teszik meg, akkor ostobák.”
Eközben Vlagyimir Putyin orosz elnök az orosz biztonsági tanács szerdai ülésén arról beszélt: az Egyesült Államokban befagyasztott orosz kintlévőségeket a harcok során károkat szenvedett területek helyreállítására lehetne felhasználni az orosz–ukrán békeegyezmény megkötése után – jelentette ki.
Az államfő közölte, hogy ennek lehetőségét az amerikai kormányzat képviselőivel is meg fogják vitatni. Megerősítette, hogy
A Donald Trump amerikai elnök kezdeményezésére létrehozandó Béketanácsról szólva Putyin azt hangoztatta, hogy Oroszország mindig is támogatta a nemzetközi stabilitás megerősítésére irányuló erőfeszítéseket, és az orosz külügyminisztérium meg fogja vizsgálni a testülethez való csatlakozásra vonatkozó meghívást, konzultál majd szövetségeseivel, és Moszkva ezt követően válaszol majd.
Megköszönte amerikai hivatali partnerének az invitálást.
Az orosz vezető, aki a tervek szerint csütörtökön fogadja Mahmúd Abbász palesztin elnököt, hangsúlyozta, hogy a palesztinok érdekeit figyelembe kell venni a Gázai övezet újjáépítésénél.
Bejelentette, hogy Oroszország kész egymilliárd dollárt adni a Béketanácsnak az Egyesült Államokban befagyasztott pénzeszközökből.
„Egyébként Dánia mindig is gyarmatként tekintett Grönlandra, és meglehetősen szigorúan, ha nem kegyetlenül bánt vele. De ez már egy másik kérdés” – hangoztatta.
Emlékeztetett rá, hogy a Dán Királyságnak van tapasztalata területek eladásában az Egyesült Államoknak: 1917-ben a Virgin-szigeteken adott túl.
Eközben az ukrán főtárgyaló, Rusztem Umerov a Telegramon közzétett bejegyzésében közölte, hogy szerdán Davosban találkozott Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel és Steve Witkoff amerikai különmegbízottal.
A megbeszélések középpontjában a gazdasági fejlődés, Ukrajna háború utáni tervei és a biztonsági garanciák álltak – mondta Umerov.
Witkoff előző nap Davosban találkozott Kirill Dmitrijev orosz tárgyalóval.
Oroszország nem fogja „befagyasztani” az ukrajnai katonai műveleteket anélkül, hogy a háború „mélyebb okait” kezelné – jelentette ki Mihail Galuzin külügyminiszter-helyettes.
Az Egyesült Államok védelmi minisztériuma arra szólította fel az amerikai katonai beszállítókat, hogy fokozzák a fegyvergyártást, mivel az iráni háború folytatódásával egyre nagyobb az aggodalom a készletek kimerülése miatt.
A román védelmi minisztérium szombaton közölte, hogy a hadsereg radarfelderítő rendszerei nem észleltek Románia légteréből Bulgária felé tartó drónt.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Kémkedéssel gyanúsított román állampolgárt tartóztattak le Németországban a rheinei Szövetségi Bíróság által kiadott elfogatóparancs alapján – jelentette be a román külügyminisztérium.
Az Iránnal folytatott, hónapokig tartó háború után bizonyos lőszerek készletei „szűkösebbek” lettek, de az Egyesült Államoknak vannak más, kevésbé fejlett fegyvertípusai is, amelyekkel szükség esetén folytathatják a harcot – ismerte el Donald Trump.
Oroszország nem hívja vissza konzultációra romániai nagykövetét, azonban egy orosz diplomata bukaresti hatóságok általi kiutasítására „megfelelő válasz” fog érkezni.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a nemzetbiztonsági tanács szerdai ülésén megerősítette: partnereitől elutasító választ kapott arra a kérésére, hogy biztosítsanak további légvédelmi eszközöket ballisztikus rakéták ellen.
A Tisza-frakció kezdeményezte, hogy a parlament jövő kedden válassza meg Magyarország új köztársasági elnökét.
szóljon hozzá!